Massa és a Ferrari szerelmet vallott egymásnak

Vágólapra másolva!
2010.10.15. 11:57
null
Stefano Domenicali újra támogatásáról biztosította Felipe Massát (Fotó: Action Images)
Címkék
A Ferrari-istálló vezetőségének újfent cáfolnia kellett, hogy veszélyben van Felipe Massa állása. A brazil F1-es pilóta megköszönte a bizalmat, és megígérte, mindent megtesz a hátralévő három versenyen, hogy Fernando Alonsót világbajnoki címhez segítse.

Felipe Massa védelmére kelt Stefano Domenicali, a Ferrari csapatfőnöke. A brazil pilótáról a csapattárs Fernando Alonso és Luca di Montezemolo elnök is azt nyilatkozta a napokban, hogy jobb szereplést várnak tőle az idény utolsó három futamán, mint amit az előző kettőn produkált. A nemzetközi sajtó elsősorban Montezemolo szavait értelmezte úgy, hogy az elnök ultimátumot adott a versenyzőnek: vagy teljesítsen jobban, vagy az év végén távoznia kell.

„Szó sincs ilyesmiről – mondta Domenicali. – Ugyanazt tudom mondani, mint eddig, Felipe jövőre is nálunk marad. Most az a legfontosabb, hogy megnyugodjunk, és felkészüljünk az utolsó három nagydíjra. Felipe tudja, hogy a csapat mögötte áll, és azt is, hogy a versenyzői állással együtt jár az állandó külső nyomás. Mi tudjuk, mennyire jó pilóta, és biztos vagyok benne, az a célja, hogy az egész világnak megmutassa ezt."

Massa maga sem érezte úgy, hogy Montezemolo szavai fenyegetőek lettek volna, legalábbis ez szerepelt a Ferrari honlapján megjelenő blogjában...

„Nehéz időszak van mögöttem, nem jöttek az eredmények, de a Ferrari végig mögöttem állt – írta Massa. – Jólestek Montezemolo elnök úr szavai, örülök, hogy nem ingott meg a hite és továbbra is bízik bennem. Nagyon fontos, hogy érzem a támogatását, és az utolsó három futamon mindent megteszek, hogy ne okozzak csalódást. Meg akarjuk nyerni a világbajnokságot, és ehhez száztíz százalékot kell nyújtanunk. Ez alól én sem vagyok kivétel."

Az F1-es idény hajrája a jövő hét végén Dél-Koreában folytatódik, felavatva a jeongami pályát. Azután két hét szünet következik, majd november 7-én Brazíliában, Massa hazai GP-jén, egy hétre rá pedig Abu-Dzabiban csap össze a mezőny. Massa a világbajnoki címért már nincs harcban, de csapattársa, Alonso még megnyerheti az összetett pontversenyt.

Legfrissebb hírek

Keddi sportműsor: Ferencváros–Qarabag a BL-főtábláért

Minden más foci
6 órája

Robbie Keane: A lényeg, hogy ne kapjunk gólt!; Xabi Alonso: Mi a Real vagyunk, itt nincsenek kifogások

E-újság
6 órája

Nem született döntés a zöld-fehér rangadón, az Elche bravúrponttal tért vissza a La Ligába

Spanyol labdarúgás
6 órája

A Leeds United győzelemmel tért vissza a Premier League-be

Angol labdarúgás
6 órája

A magyar Facchetti – Malonyai Péter publicisztikája

Magyar válogatott
7 órája

Dráma Cincinnatiben: Sinner öt játék után feladta az Alcaraz elleni döntőt

Tenisz
7 órája

A városi riválisnál köthet ki Eze, kútba esett Lookman átigazolása – hétfői transzferhíradó

Minden más foci
8 órája

Tükörsimán ment tovább Fucsovics Winston-Salemben

Tenisz
8 órája
Ezek is érdekelhetik