Horner védi, Vettel piszkálja Webbert

Vágólapra másolva!
2010.10.27. 18:42
null
Sebastian Vettel nem tudta kihasználni Mark Webber jongnami kiesését (Fotó: Action Images)
Címkék
Christian Horner Red Bull-csapatfőnök megvédte a kedden Gerhard Berger által szándékos üközéssel megvádolt Mark Webbert. Sebastian Vettel viszont odaszúrt csapattársának. Brazíliában még mindketten szabad kezet kapnak, azaz Vettelnek nem kell támogatnia ausztrál társát.

Christian Horner, a Red Bull csapatfőnöke nevetségesnek tartja Gerhard Berger véleményét Mark Webber és Nico Rosberg Dél-koreai Nagydíjon történt ütközéséről. A Red Bull B-csapatának számító Toro Rosso egykori társtulajdonosa szerint az ausztrál azért gurult át a pályán a jongnami kicsúszását követően, hogy összeütközzön egyik vb-riválisával, de tévedett, mert Fernando Alonso vagy Lewis Hamilton helyett Rosbergnek ment neki.

„A Formula–1-ben sajnos teljesen megszokott, hogy emberek anélkül alkotnak véleményt, hogy megismernék a részleteket – mondta Horner a brit Telegraphnak. – Ezért szeretném tisztázni, hogy Marknak egyáltalán nem állt szándékában mást kilökni a Dél-koreai Nagydíjon, és nevetséges ennek ellenkezőjét feltételezni.”

Horner elmondta, Webber autója súlyos sérüléseket szenvedett, amikor megcsúszása után a betonfalnak ütközött, de a versenyző néhány pillanat alatt nem tudta felmérni a károkat, és csak az járt az eszében, hogy mihamarabb visszaálljon a versenybe.

„A verseny a második éles körében járt a sok, biztonsági autó mögött töltött kör után, a versenyzőket számos körülmény kibillentette lelki egyensúlyából. Mark is fel volt pörögve, és azt tette, amit ilyenkor minden versenyző tett volna, mihamarabb folytatni akarta a száguldást. Sajnos rossz vége lett, de Mark azonnal magára vállalta a felelősséget, és ezért nagyra becsülöm” – tette hozzá Horner.

Amíg a főnöke megvédte Webbert, csapattársa, Sebastian Vettel odaszúrt csapattársának. A német a Mail Online-nak adott interjújában értékelte a vasárnapi futamot, és összehasonlította saját kiesését Webberével.

„Mindkettőnk kiesése borzasztóan rosszul jött a csapatnak, de én legalább nyugodtan a tükörbe nézhetek, mert egyáltalán nem tehettem róla, egyszerűen balszerencsém volt” – mondta Vettel, s hozzátette, nem tart több motorhibától, mert a hátralévő két futamra két, keveset használt erőforrása maradt.

 WEBBER ÜTKÖZÉSE ROSBERGGEL
 

Vettelről egyre többen gondolják, hogy segítenie kellene Webbert a vb-pontversenyben, és már Horner is bevallotta, hogy elgondolkozik az ausztrál támogatásán. Ugyanakkor ha Vettel mindkét hátralévő versenyen legyőzi Webbert, megelőzi csapattársát (ha az ausztrál mindkétszer második lesz, ugyanúgy 256 ponttal zárnak, de Vettelnek eggyel több, azaz öt győzelme lesz), igaz, ebben az esetben Fernando Alonso egy-egy harmadik és negyedik helyezéssel mindkettőjük előtt marad.

Horner szerdán a csapat hivatalos honlapján közzétett nyilatkozatában leszögezte, hogy a Brazil Nagydíjon még semmiképpen nem utasítják Vettelt Webber támogatására. „Ha Sebastian nem esik ki tíz körrel a leintés előtt Dél-Koreában, most ő vezetné a vb-t. Ez is azt mutatja, hogy bármi megtörténhet, egyelőre nem avatkozunk bele a csatába. Interlagosban mindketten szabad kezet kapnak, utána pedig döntsön a matematika" – mondta Horner.

Legfrissebb hírek

A Csíkszereda és a Sepsi alacsonyabb osztályú ellenfelet kapott a Román Kupában

Minden más foci
5 perce

Férfi röplabda Eb: októberben, Bariban sorsolják a csoportokat

Röplabda
9 perce

A Tottenhamé a világ egyik legértékesebb kerete, és hol van még a nyár vége?

Angol labdarúgás
15 perce

La Liga: kiállt a Mallorca mellett Xabi Alonso

Spanyol labdarúgás
35 perce

Magyar győzelmekkel indult a víz alatti hokitorna Hollandiában

Egyéb csapat
56 perce

„Minden idők egyik legerősebb futama jön össze”

Kajak-kenu
1 órája

Folytatná a munkát a férfi röplabda-válogatottnál Nagy Péter

Röplabda
1 órája

Vitális Milán: A Slovan ellen szereztem már hasonló gólt

Labdarúgó NB I
2 órája
Ezek is érdekelhetik