Formula-1: Rosberg szerint elérhető számára a dobogó

Vágólapra másolva!
2010.10.23. 10:12
Címkék
A Dél-koreai Nagydíj időmérő edzésén az ötödik rajtkockát megszerző Nico Rosberg abban bízik, hogy hasonlóan erős lesz a versenyen is, és dobogós helyezéssel is meglepheti a Mercedes-istállót.

„Fantasztikus, hogy egy Ferrari és egy McLaren előtt lehetek a rajtrácson, ráadásul a pálya tiszta oldaláról rajtolok. Nagyon sok fog múlni azon, hogy kinek milyen gyorsan kopnak el a gumijai, és úgy érzem, mi jó helyzetben vagyunk ebből a szempontból. Remélem, sikerül szép eredményt elérni” – mondta Rosberg, aki az idén Malajziában, Kínában és Angliában is dobogós helyen ért célba.

A Mercedes mindent egybevéve (a motorszállítói korszakot is) a 300. nagydíját ünnepli Jongnamban, igaz, a hivatalos statisztikák szerint ez még „csak” a 299. futamuk, hiszen a 2005-ös indianapolisi Michelin-botrány által beárnyékolt viadalon nem álltak rajthoz a McLaren versenyzői.

Legfrissebb hírek

Megkezdték a bajnokságot a Liverpool U21-esei, Pécsi Ármin debütált

Angol labdarúgás
9 perce

Swiatek a döntőt is játszmavesztés nélkül nyerte meg Cincinnatiben

Tenisz
30 perce

„Kaptam egy téglát a szülőházamból, meghatódtam” – 75 éves Jakab János

Képes Sport
1 órája

Futballesszencia – Vincze András jegyzete

Labdarúgó NB I
1 órája

Bolla Bendegúz: Nem a túlélésért utazunk Magyarországra

Európa-konferencialiga
1 órája

Keddi sportműsor: Ferencváros–Qarabag a BL-főtábláért

Minden más foci
8 órája

Robbie Keane: A lényeg, hogy ne kapjunk gólt!; Xabi Alonso: Mi a Real vagyunk, itt nincsenek kifogások

E-újság
8 órája

Nem született döntés a zöld-fehér rangadón, az Elche bravúrponttal tért vissza a La Ligába

Spanyol labdarúgás
9 órája
Ezek is érdekelhetik