F1: zsebkendővel dugják be a fülüket, mert nem tudták, hogy nagy lesz a zaj

Vágólapra másolva!
2010.10.22. 09:42
Címkék
Bár több ezer néző kilátogatott a Dél-koreai Nagydíj első napjára, sokan szidták a rendezőket a verseny promóciós hiányosságai miatt. A helyiek abban bíznak, hogy a következő években nagyobb figyelmet kap a helyi sajtóban az F1-es futam.

„Az iskolából jöttünk a gyerekekkel, de annyira nem foglalkozott a sajtó az eseményre való felkészítéssel, hogy még füldugókat sem vásároltunk, és zsebkendővel kell betömni a lurkók fülét, hiszen elviselhetetlen a zaj” – mondta egy tanárnő, aki 57 gyerekre vigyázott a pálya mellett.

Pénteken Dél-Korea minden tájáról érkeztek nézők az ország legkevésbé fejlett régiójának tartott Dél-Csolla tartományban fekvő pályára, és a legzsúfoltabb a csapatok árus bódéit magába foglaló sétány volt, igaz, nem sokan vásároltak.

„Hatvanezer von egy pólóért, és ötezer egy pár füldugóért? Nevetséges, otthon töredékéért megkapom ugyanezt” – csodálkozott rá az F1-es árakra a Reuters által idézett helyi néző. Egyébként a pólót átszámítva 10 ezer forintért, a füldugót 900 forintért árulták a jongnami pályán.

Legfrissebb hírek

Megkezdték a bajnokságot a Liverpool U21-esei, Pécsi Ármin debütált

Angol labdarúgás
11 perce

Swiatek a döntőt is játszmavesztés nélkül nyerte meg Cincinnatiben

Tenisz
32 perce

„Kaptam egy téglát a szülőházamból, meghatódtam” – 75 éves Jakab János

Képes Sport
1 órája

Futballesszencia – Vincze András jegyzete

Labdarúgó NB I
1 órája

Bolla Bendegúz: Nem a túlélésért utazunk Magyarországra

Európa-konferencialiga
1 órája

Keddi sportműsor: Ferencváros–Qarabag a BL-főtábláért

Minden más foci
8 órája

Robbie Keane: A lényeg, hogy ne kapjunk gólt!; Xabi Alonso: Mi a Real vagyunk, itt nincsenek kifogások

E-újság
8 órája

Nem született döntés a zöld-fehér rangadón, az Elche bravúrponttal tért vissza a La Ligába

Spanyol labdarúgás
9 órája
Ezek is érdekelhetik