Jongnam átment a vizsgán, tetszett az F1 szereplőinek

Vágólapra másolva!
2010.10.26. 17:57
Címkék
Bár néhány pilóta panaszkodott azért, hogy az eső miatti csúszás következtében sötétedéskor ért véget a Dél-koreai Nagydíj vasárnap Jongnamban, alapvetően jó kritikát kapott a résztvevőktől a Formula–1-es sorozat legújabb helyszíne.

„A nézők miatt sajnálom, hogy esett az eső, de végül izgalmas lett a futam, és szerintem óriási sikere volt – mondta Ross Brawn, a Mercedes-istálló csapatfőnöke. – Kiváló közönség előtt fantasztikus versenyt láthattunk, méghozzá a remek vonalvezetésű pályán. Némi fazonigazítás ráfér, de klasszikus pálya lehet."

„Nem rossz a pálya, sőt, ha befejezik, még nagyszerűbb versenyeket láthatunk rajta – fogalmazott Martin Whitmarsh, a McLaren főnöke. – A boxutca ki- és bejáratát át kell építeni, meg néhány kerékvető követ tökéletesíteni kell, és egyáltalán nem lesz okunk panaszra."

A verseny előtti hetekben elkészülő aszfaltcsíkon péntekről szombatra virradóra már át kellett alakítani a 16-os kanyart, amelyen az aszfalt magasabban volt, mint a kerékvető kő, és az autók alja lecsapódott az útra.

„Nagyon megszerettem a pályát, és nem vagyok egyedül ezzel – tette hozzá Lewis Hamilton. – Ritka, hogy egy új pálya minden versenyzőnek tetszik, ez a dél-koreai ilyen. Jó volt látni a zsúfolt lelátókat, már nagyon várom, hogy jövőre visszajöjjünk, és lássam, hogyan válik még szebbé ez a hely."

Legfrissebb hírek

A Tottenhamé a világ egyik legértékesebb kerete, és hol van még a nyár vége?

Angol labdarúgás
2 perce

La Liga: kiállt a Mallorca mellett Xabi Alonso

Spanyol labdarúgás
22 perce

Magyar győzelmekkel indult a víz alatti hokitorna Hollandiában

Egyéb csapat
42 perce

„Minden idők egyik legerősebb futama jön össze”

Kajak-kenu
1 órája

Folytatná a munkát a férfi röplabda-válogatottnál Nagy Péter

Röplabda
1 órája

Vitális Milán: A Slovan ellen szereztem már hasonló gólt

Labdarúgó NB I
1 órája

Kosárválogatott: tortúra Észak-Macedónia felé

Kosárlabda
2 órája

Mégsem távozik a Liverpool Eb-győztese; kivárnak Vinícius Júnior ügyében – keddi transzferhíradó

Minden más foci
2 órája
Ezek is érdekelhetik