Formula-1: Button is a pilótát kereső McLaren látószögébe került

Vágólapra másolva!
2009.10.23. 14:45
Címkék
Angol lapértesülések szerint a McLaren érdeklődik Jenson Button iránt, aki még mindig nem egyezett meg a Brawn GP-vel, így elképzelhető, hogy a friss világbajnok csapatot vált.

„Számos pilótával tárgyalásban állunk, de jelenleg nem lenne helyén való ennél többet mondani. Mint mindig, most is azon vagyunk, hogy a lehető legjobb pilótapárossal vágjunk neki az új idénynek” – nyilatkozta Martin Whitmarsh, a McLaren csapatfőnöke.

A wokingi istállónál úgy gondolkodtak, hogy ha első számú jelöltjük, a Ferrarinál Fernando Alonso érkezésével létszámfölöttivé váló Kimi Räikkönen nemet mond nekik, akkor gyenge eredményei ellenére megtartják Heikki Kovalainent. Azok után azonban, hogy Button és a Brawn még mindig nem jutott dűlőre egymással, elkezdtek érdeklődni a friss világbajnok iránt.

Button a hét elején még úgy nyilatkozott, hogy jelenlegi csapatánál akar maradni, de a Brawnnal eddig nem tudott megegyezni a fizetéséről.

Legfrissebb hírek

Pénteki sportműsor: kezdődik a vizes vb, női vízilabda-válogatottunk medencébe ugrik

Minden más foci
4 órája

Az arany középút a célja női válogatottunknak Szingapúrban; Pintér Dániel: Sokat várnak tőlem Miamiban

E-újság
4 órája

A hibátlan Norvégia mellett a házigazda jutott tovább az A-csoportból a női futball Eb-n

Minden más foci
5 órája

Őrségváltás – Deák Zsigmond publicisztikája

Minden más foci
5 órája

A San Marinó-i csapat került közelebb a Győrhöz a Konferencialigában

Európa-konferencialiga
5 órája

Dambrauskasék kétszeri előnyről kaptak ki otthon az El-selejtezőben, Alisson kiütötte a finneket

Európa-liga
5 órája

Az Arsenal lemondhat Gyökeresről; Dzeko és Immobile is visszatért Olaszországba – csütörtöki transzferhíradó

Minden más foci
6 órája

Bognár György: Nagyon erős az ellenfél, de kint is futballmérkőzés lesz

Európa-liga
7 órája
Ezek is érdekelhetik