Jövőre Magyar Nagydíj augusztus 1-jén

Vágólapra másolva!
2009.09.21. 17:29
Címkék
Az FIA elkészítette a 2010-es Formula-1-es világbajnokság versenynaptárát, melyből kiderül, hogy az előzetes várakozásoknak megfelelően augusztus elsején lesz a Magyar Nagydíj. Először rendezhet futamot Dél-Korea, míg - ha sikerül megállapodnia a szövetséggel - Kanada egy év szünet után visszatérhet.
Ecclestone megállapodott a dél-koreai rendezőkkel (Fotó: Action Images - archív)
Ecclestone megállapodott a dél-koreai rendezőkkel (Fotó: Action Images - archív)

A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) világtanácsa hétfői, párizsi ülésén elkészítette a Formula-1-es világbajnokság jövő évi menetrendjét, eszerint a mogyoródi Magyar Nagydíjat augusztus 1-jén rendezik meg.

A 2005-ös évet követően először várhatóan ismét 19 versenyből áll majd a sorozat. Újoncként bemutatkozik a dél-koreai verseny, illetve egy év szünet után visszatérhet a programba a kanadai GP, feltéve, ha a szervezők megegyeznek Bernie Ecclestone-nal, a Formula-1 vezetőjével a jogdíjakról, s aláírják a szükséges szerződéseket.

Amennyiben mégsem jön össze a végleges megállapodás a montreali futamot illetően, a Török Nagydíjat egy héttel elcsúsztatják: május 30-ról június 6-ra teszik át.

A szezon március 14-én Bahreinben veszi kezdetét és november 14-én Brazíliában zárul.

 

A 2010-ES VERSENYNAPTÁR
Március 14. Bahreini Nagydíj, Szahír
Március 28. Ausztrál Nagydíj, Melbourne
Április 4. Malajziai Nagydíj, Sepang
Április 18. Kínai Nagydíj, Sanghaj
Május 9. Spanyol Nagydíj, Barcelona
Május 23. Monacói Nagydíj, Monte-Carlo
Május 30. Török Nagydíj, Isztambul
Június 13. Kanadai Nagydíj, Montreal
Június 27. Európa Nagydíj, Valencia
Július 11. Brit Nagydíj, Donington Park
Július 25. Német Nagydíj, Hockenheim
Augusztus 1. MAGYAR NAGYDÍJ, MOGYORÓD
Augusztus 29. Belga Nagydíj, Spa
Szeptember 12. Olasz Nagydíj, Monza
Szeptember 26. Szingapúri Nagydíj, Szingapúr
Október 3. Japán Nagydíj, Szuzuka
Október 17. Dél-Koreai Nagydíj, Jeonnam
Október 31. Abu-Dzabi Nagydíj, Abu-Dzabi
November 14. Brazil Nagydíj, Sao Paulo
Legfrissebb hírek

NS: ifjabb Dárdai Pál aláírt a Puskás Akadémiához; Vécsei Bálint: Nem ijedek meg senkitől

E-újság
2 órája

Jet-ski Európa-bajnoki futam és junior világbajnokság Győr-Győrzámolyban

Egyéb autó-motor
3 órája

Joao Pedro duplázott nevelőegyesülete ellen, a Chelsea könnyedén jutott a klub-vb döntőjébe

Klub-vb
3 órája

Szerdai sportműsor: PSG–Real Madrid a klub-vb-n

Minden más foci
3 órája

Isten ujja – Csinta Samu publicisztikája

Klub-vb
3 órája

Második felvonás – Malonyai Péter jegyzete

Labdarúgó NB I
3 órája

Nyertek a svédek, így a németekkel együtt negyeddöntősök a női Eb-n

Minden más foci
3 órája

DAC: Yhoan Andzouana távozott, Abdoulaye Gueye érkezett – hivatalos

Minden más foci
3 órája
Ezek is érdekelhetik