A Ferrari 2010-ben is számít Schumacherre

Vágólapra másolva!
2009.08.12. 12:53
null
Michael Schumacher további sorsa még bizonytalan
Címkék
Nem csak beugróként számít Michael Schumacherre a Ferrari. Erről Luca di Montezemolo elnök nyilatkozott, aki 2010-ben állandó lehetőséget adna a német pilótának, és azért küzd, hogy egy istállóból három autó indulhasson.

Bár nyaksérülése miatt kútba esik Michael Schumacher valenciai visszatérése, a hétszeres világbajnok hosszabb távon is versenyezhet a Ferrarival.

Erről Luca di Montezemolo, a Ferrari elnöke számolt be, aki a La Stampa olasz lapnak nyilatkozott. A sportvezető az egész 2010-es szezonban számolna a német klasszissal.

„Bár már negyvenéves, Schumacher még mindig külön kategória – mondta a sportvezető. – A száguldó cirkusznak szüksége van az ilyen klasszisokra.”

Luca di Montezemolo hozzátette, hogy továbbra is azért küzd, hogy csapatonként három autó indulhasson egy futamon. Ha sikerrel jár, a harmadik autó Schumacheré lesz.

Az olasz sportvezető elmondása szerint rendkívül csalódott, hogy „Schumi” nem indulhat.

Schumacher egyébként mindenben segíti Luca Badoer felkészülését, aki a Magyar Nagydíjon balesetet szenvedő Felipe Massa helyére ugrik be.

„Nagyon sajnálom Michaelt, mint barátja és rajongója is mondom ezt” – nyilatkozta Badoer.

Legfrissebb hírek

Párizsba beszökött az ész

Francia labdarúgás
1 perce

Babos Tímea szívesen vegyes párosozik, ha a világelső kéri

Tenisz
31 perce

Lionel Messit Szaúd-Arábiába csábítják – sajtóhír

Minden más foci
41 perce

Férfi kosár NB I: 45 év után lépett egyet hátrébb Gráczer György

Kosárlabda
1 órája

Formula–1: Nico Hülkenberg volt a kaotikus nap hőse – nemzetközi sajtóvisszhang

F1
1 órája

Kanadát is megjáró fiatallal erősít a DEAC

Jégkorong
1 órája

Premier League: Brazíliába igazolhat a Nottingham támadója – sajtóhír

Angol labdarúgás
1 órája

Messi, Théo Hernández, Durán; főszerepben Szaúd-Arábia – hétfői transzferhíradó

Minden más foci
1 órája
Ezek is érdekelhetik