Lewis Hamilton nyerte a kaotikus véget érő belga futamot

Vágólapra másolva!
2008.09.07. 15:41
Címkék
Nem akármilyen versenyt hozott a Belga Nagydíj. A versenyzők vizes pályán rajtoltak, szárazon tették meg a verseny 95 százalékát, aztán az utolsó három körben elszabadult a vizes pokol: szakadó esőben értek célba. A versenyt Lewis Hamilton nyerte, a szinte végig vezető Kimi Räikkönen az esőben kicsúszott, Massa lett a második, Nick Heidfeld a végén ötöt előzve egy kör alatt jött fel a harmadik helyre.
A végén Hamilton (elöl) örülhetett
Fotó: Reuters
A végén Hamilton (elöl) örülhetett
A végén Hamilton (elöl) örülhetett
Fotó: Reuters
A végén Hamilton (elöl) örülhetett

Már korán reggel meglocsolta az Ardennekbe megérkező eső a spa-francorchamps-i pályát. A GP2 és a Porsche Szuperkupa betétfutamát esőben teljesítették a pilóták, így várható volt, hogy a Formula–1-es futamon sem lesz száraz a 7004 méter hosszú aszfaltcsík. Nem is lett az, a pálya leggyorsabb részein a féktávokon vizes volt a pálya, amikor felsorakoztak a pilóták a rajtrácsra.

Szerencsére nem ismétlődött meg a tíz évvel ezelőtti óriási tömegbaleset, nagyon óvatosan jött el a mezőny, igaz, így is többen kicsúsztak. A rajt nyertese Sebastian Bourdais volt, aki feljött az ötödik helyre, az élen Lewis Hamilton megőrizte pozícióját, Kimi Räikkönen megelőzte Felipe Massát, és a második helyre lépett előre, míg a vesztes egyértelműen Heikki Kovalainen lett, aki a harmadik helyről indult, ám a hajtűkanyar után tízzel hátrébb találta magát.

Az élen autózó és a vb-pontversenyt vezető Lewis Hamilton az első kör végén megpördült, így aztán Kimi Räikkönen az Eau Rouge után meg is előzte a mclarenest. Räikkönen azonban nemcsak Hamilton körbeautózásakor mutatott valamit tudásából, hosszú idő után ismét világbajnokhoz méltó autóvezetéssel rukkolt elő.

Az élen a Räikkönen-Hamilton páros szép fokozatosan hagyta ott a harmadik helyen látszólagos nyugalomban autózó Massát, aki mögött a 4. helyért Alonso és Bourdais csatázott az első kerékcserékig. Pocsék rajtja után egyébként Heikki Kovalainen is szépen zárkózott, a 8. körben például szinte állva hagyta a 8. helyen közlekedő BMW-s Robert Kubicát.

Más kérdés, hogy a finn két kör múlva a „buszmegállónál” rosszul mérte fel a lehetőségeit, és megforgatta a hatodik helyen autózó Mark Webbert, s ezért a versenybíróság alig fél kör alatt megbüntette a finnt – boxutca-áthajtásos büntetést kapott.

A gond viszont abból adódott, hogy a szervizelést megkezdő Lewis Hamilton éppen csapattársa mögé tért vissza a pályára, és a finn jó két körön keresztül kóválygott a brit előtt. A Ferrarinál ezt köszönték szépen, és gyorsan megtankolták a versenyt vezető Kimi Räikkönen autóját, aki a tömegben haladó Hamilton elé tudott visszatérni.

Miközben úgy tűnt, hogy a McLarennél éppen elintézték mindkét pilóta versenyét, a Renault brazilja, Nelsinho Piquet is elintézte a sajátját, miután letört az első szárnya, és belevágódott a gumifalba.

Az első kerékcserék lezárultával visszaállt a Räikkönen, Hamilton, Massa, Alonso sorrend az élen, a pontszerző helyekért viszont nagy csatát vívott Bourdais és Kubica, valamint Heidfeld, Vettel és Glock.

A két, élen haladó pilóta a 24. körben ismét kijött a boxba – ráadásul egyszerre, és mindketten száraz pályára való abroncsot szereltettek fel. Visszatérésük után fél körrel aztán az időjósok szót kértek, és közölték: hamarosan eshet az eső.

Míg azonban az megérkezett, legalább az élen is láthattunk némi izgalmat, Hamilton ugyanis felfutott Räikkönen mögé, és másfél-két másodpercre lemaradva tőle üldözésbe kezdett.

Miközben a beharangozott esőnek nyoma sem volt, az első négy mögött is zajlottak az események: Vettel megelőzte a BMW-s lengyelt, vagyis így a két Toro Rosso az 5-6. helyen haladt, alig tíz körrel a vége előtt.

Hat körrel a leintés előtt aztán megjelentek az első cseppek, az utolsó két és fél körre pedig elszabadult a pokol, leszakadt az ég. Räikkönen és Hamilton nagy csatába kezdett, végül a finn húzta a rövidebbet, és a falban kötött ki, Massa a biztonságra törekedve begurult másodiknak. Harmadikként Nick Heidfeld zárt, aki az eső előtt kijött átmeneti gumikért, és az utolsó körben öt autót előzött meg.

A pont nélkül végző Kimi Räikkönennek így már nincs reális esélye világbajnoki címe megvédésére, miután öt futammal a zárás előtt 23 pont a hátránya a vezető Lewis Hamilton mögött.

Tekintse meg a futam legjobb képeit!

53. BELGA NAGYDÍJ

NEM HIVATALOS EREDMÉNY
1. Hamilton McLaren-Mercedes 1:22.44.933
2. Massa Ferrari + 14.461
3. Heidfeld BMW Sauber + 23.844
4. Alonso Renault + 28.939
5. Vettel Toro Rosso-Ferrari + 29.037
6. Kubica BMW Sauber + 29.498
7. Bourdais Toro Rosso-Ferrari + 31.196
8. Webber Red Bull-Renault + 57.237
9. Glock Toyota + 81.506
10. Kovalainen McLaren-Mercedes 1 kör hátrány
11. Coulthard Red Bull-Renault 1 k. h.
12. Rosberg Williams-Toyota 1 k. h.
13. Sutil Force India-Ferrari 1 k. h.
14. Nakajima Williams-Toyota 1 k. h.
15. Button Honda 1 k. h.
16. Trulli Toyota 1 k. h.
17. Fisichella Force India-Ferrari 1 k. h.
18. Räikkönen Ferrari 2 k. h.

NEM ÉRTEK CÉLBA

19. Barrichello Honda 21 kör
20. Piquet Renault 14 kör

A VILÁGBAJNOKSÁG ÁLLÁSA – PILÓTÁK

1. Lewis Hamilton brit McLaren-Mercedes 80
2. Felipe Massa brazil Ferrari 72
3. Robert Kubica lengyel BMW 58
4. Kimi Räikkönen finn Ferrari 57
5. Nick Heidfeld német BMW 47
6. Heikki Kovalainen finn McLaren-Mercedes 43
7. Jarno Trulli olasz Toyota 26
8. Fernando Alonso spanyol Renault 23
9. Mark Webber ausztrál Red Bull-Renault 19
10. Timo Glock német Toyota 15
11. Sebastian Vettel német Toro Rosso-Ferrari 13
12. Nelsinho Piquet brazil Renault 13
13. Rubens Barrichello brazil Honda 11
14. Nico Rosberg német Williams-Toyota 9
15. Nakadzsima Kazuki japán Williams-Toyota 8
16. David Coulthard brit Red Bull-Renault 6
17. Sébastien Bourdais francia Toro Rosso-Ferrari 4
18. Jenson Button brit Honda 3
19. Giancarlo Fisichella olasz Force India-Ferrari 0
20. Szato Takuma japán Super Aguri-Honda 0
21. Adrian Sutil német Force India-Ferrari 0
22. Anthony Davidson brit Super Aguri-Honda 0

A VILÁGBAJNOKSÁG ÁLLÁSA – KONSTRUKTŐRÖK

1. Ferrari 129
2. McLaren-Mercedes 123
3. BMW Sauber 105
4. Toyota 41
5. Renault 36
6. Red Bull-Renault 25
7. Williams-Toyota 17
8. STR-Ferrari 17
9. Honda 14
10. Force India-Ferrari 0
11. Super Aguri-Honda 0
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik