A McLaren-Mercedes szerint nincs gáz Lewis Hamilton szereplésével

Vágólapra másolva!
2008.06.24. 14:47
A McLaren Mercedes megvédte elsőszámú versenyzőjét, Lewis Hamiltont azután, hogy a brit pilóta nem szerzett egyetlen pontot sem a hétvégi Francia Nagydíjon. A brit pilóta ezzel sorozatban második futamát zárta „eredménytelenül”, egyelőre azonban nem kongatják a vészharangokat a wokingiak.
Hamiltonnak még van lehetősége javítani
Fotó: Reuters
Hamiltonnak még van lehetősége javítani
Hamiltonnak még van lehetősége javítani
Fotó: Reuters
Hamiltonnak még van lehetősége javítani

A Francia Nagydíjon Lewis Hamilton remekül versenyzett, pontot azonban egy áthajtásos büntetésnek köszönhetően nem sikerült szereznie, végül a tizedik helyen zárt. Csapata, a McLaren azonban elégedett a pilóta teljesítményével.

„Az igazság az, hogy Lewis remek munkát végzett a hétvégén” – nyilatkozta a Francia Nagydíjat követően Martin Whitmars, a McLaren-Mercedes istálló ügyvezető igazgatója.

„Ha megnézzük a verseny középső szakaszát elmondhatjuk, hogy mindkét versenyzőnk rendkívül gyors volt, annak ellenére, hogy sok benzin volt az autók tankjában” – tette hozzá a sportvezető.

„Semmi probléma sem volt Lewis mentalitásával. Remek munkát végzett az autóval. Lewis az összes versenyén rendkívül határozott, és nem lesz ez másképp Silverstone-ban sem” – tekintett már némiképp előre a következő futamra Whitmars.

Ron Dennis sincs más véleményen, mint „jobb keze”. Whitmars mellett ő sem hibáztatja a brit pilótát.

„Semmi gond, ilyen az autóversenyzés. Lewis pályafutása álomszerűen indult, azóta rendkívül sok tapasztalatot szerzett, de ne felejtsük: ez még mindig csak a második idénye” – nyilatkozta Dennis, aki hozzátette, rengeteg pilóta éveket tölt el a száguldó cirkuszban, mire megszerzi első futamgyőzelmét.

Ha csak ezt vesszük figyelembe, Hamilton megelőzi korát.

Mint ismert: Hamilton a tíz rajthelyes büntetésének köszönhetően csak a 13. pozícióból vághatott neki a francia futamnak. A brit pilóta feljött ugyan a kilencedik helyre, de amikor megelőzte Sebastian Vettelt, levágott egy sikánt. Ezért át kellet hajtania boxutcán, s végül csak a tizedik helyen végzett. Hamilton monacói győzelmét követően sorozatban két versenyen maradt pont nélkül.
Legfrissebb hírek

Verstappen folytatja a remek sorozatát, vagy a McLaren visszavág Mexikóban?

F1
17 órája

Eljön a pillanat, amikor a McLarennek be kell állnia az egyik versenyzője mögé a vb-harcban?

F1
2025.10.20. 13:23

A Red Bull Norrist szerette volna hátráltatni, büntetést kapott az austini verseny után

F1
2025.10.20. 11:52

Nemzetközi sajtóvisszhang: Verstappen nem hagyta magát lefékezni az amerikai hőségben

F1
2025.10.20. 10:21

A tökéletes hétvégét teljesítő Verstappen úgy érzi, van esélye a címvédésre

F1
2025.10.19. 23:57

Verstappen magabiztos győzelmet aratott Austinban; zárul az olló a bajnokságban

F1
2025.10.19. 22:39

„Nyerni akarok, utálok a dobogó második vagy harmadik fokán állni” – Norris hadüzenetet küldött az austini verseny előtt

F1
2025.10.19. 11:36

Verstappen egyelőre megállíthatatlan Austinban; Piastri hatodik az időmérőn

F1
2025.10.18. 22:37
Ezek is érdekelhetik