A finn Kimi Räikkönen megismételné a tavalyi francia futamot

Vágólapra másolva!
2008.06.18. 13:46
Címkék
Nem áll túl jól a szénája Kimi Räikkönennek: a Formula–1-es világbajnoki címvédő az elmúlt két versenyen nem szerzett pontot, így visszaesett a pontverseny első helyéről a negyedikre. A finn Ferraris azonban nincs különösebben elkenődve, hiszen az a Francia GP következik, ahol eddig rendre jól szerepelt. Tavaly például győzött, és ennek most is nagy jelentőséget tulajdonít.
Vasárnap újra átélné Räikkönen, milyen is nyerni a franciáknál
Fotó: Action Images (archív)
Vasárnap újra átélné Räikkönen, milyen is nyerni a franciáknál
Vasárnap újra átélné Räikkönen, milyen is nyerni a franciáknál
Fotó: Action Images (archív)
Vasárnap újra átélné Räikkönen, milyen is nyerni a franciáknál

Az F1 történetének legeredményesebb finn pilótája – legalábbis a vb-pontokat számolva –, az elmúlt két futamon nem szerzett pontot, ami utoljára a 2006-ös magyar és török versenyen fordult vele elő. Monacóban Sutillal ütközött és a 9. helyen végzett, Kanadában pedig Lewis Hamilton szállt bele hátulról, és ütötte ki őt.

„Nem emlékszem már rá, hogy mikor volt benne ekkora győzni akarás utoljára. Főleg, mert úgy érzem, hogy az autóval nem volt gond, a csapat remekül felkészítette, és igazán erős lehetett volna, de végül mégsem sikerült maradandót alkotni – fogalmazott a címvédő.

„Nem szoktam visszanézni, és azon merengeni, hogy mi történt az elmúlt versenyen, most sem teszem. A monacói ütközés miatt nincsenek bennem rossz érzések, mert azzal is csak vesztegetném az időmet, a végeredményt, meg úgysem tudom megváltoztatni – magyarázta Räikkönen.

„Sokkal inkább szeretnék az előttem álló feladatra koncentrálni, ami most a Francia Nagydíj versenyhétvégéje. Nagyon szeretem a Magny Cours-i pályát, azt hiszem tökéletes a vonalvezetése az autónak – mondta reménykedve a finn.

Bizakodása egyáltalán nem tekinthető alaptalannak, hiszen tavaly győzött itt, ráadásul a francia pálya az egyetlen, amelyen F1-es pályafutása hét éve alatt mindig célba ért, és csak újoncként, a Sauber-Petronas versenyzőjeként maradt ki a pontosztásból – hetedik lett, és 2001-ben még csak az első hatot díjazták.

„A tavalyi francia verseny volt számomra a vízválasztó, miután itt győzni tudtam, az egész szezont új lendülettel folytattam, kicsit olyan volt, mintha újra kezdtem volna az elejétől. Az elmúlt kettő, pont nélkül befejezett verseny után most is erre van szükségem – fejtegette a 29 éves autóversenyző.

Az 58. Francia Formula–1-es Nagydíj versenyét június 22-én vasárnap délután 14.00 órakor rendezik.

HAMILTON HIBÁZOTT, RAIKÖNNEN BOSZANKODOTT MONTREALBAN

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik