Hetven százalék az esélye az esős versenynek Monte Carlóban

Vágólapra másolva!
2008.05.25. 11:19
Címkék
Az 55. Monacói Nagydíj szombati időmérő edzésén a két Ferrari szerezte meg az első sort – Felipe Massa mögül Kimi Räikkönen indul –, a két McLaren pedig a második sort bérelte ki – előbb Lewis Hamilton, majd Heikki Kovalainen következik. A nagyhercegségben az elmúlt két évben diadalmaskodó Fernando Alonso Renault-jával a hetedik helyről vághat neki a 78 körös versenynek.
Alonso esőben remek teljesítményre lehet képes
Fotó: Reuters
Alonso esőben remek teljesítményre lehet képes
Alonso esőben remek teljesítményre lehet képes
Fotó: Reuters
Alonso esőben remek teljesítményre lehet képes
Nosztalgikus érzésekkel fogadták a Ferrarinál az első két rajthely megszerzését, ilyenre ugyanis 1979 óta nem volt példa, akkor Jody Scheckter és Gilles Villeneuve foglalta el az első sort. Az elmúlt években ráadásul nem is megy különösebben jól az olaszoknak a szűk utcákon, 2001 óta nem nyert Ferrari – akkor Michael Schumacher diadalmaskodott.

„Nagyszerű, hogy megszereztük az első két helyet, és az időkből azért látszik, hogy ezt szoros csatában sikerült megvalósítani. Massa és Räikkönen is kiváló kört futott, nagyszerű munkát végzetek mindketten, ahogy az csapat is” – mondta a hétszeres világbajnok, aki jelenleg a Ferrari tanácsadójaként dolgozik.

Noha a McLarenek a második sorba szorultak, aggodalomra nincs túl sok okuk a wokingiaknak, miután a 4. helyről startoló Kovalainen is csak 378 ezredmásodperccel maradt csak el az időmérőt megnyerő Massa idejétől.

„Valamivel jobb eredményre számítottunk, de azért ez sem rossz. A versenyen eldől, mire lesz elegendő a szombati teljesítmény, mindenesetre bízom benne, hogy sikerül a Ferrarik elé kerülni. Sok függ attól, hogy ki milyen taktikát választ, nekünk a győzelemhez egy hosszabb első szakaszra van szükségünk” – fogalmazott Ron Dennis, a McLaren-Mercedes technikai igazgatója.

A mezőny egyetlen kétszeres világbajnoka, Fernando Alonso a Renault autóját a hetedik helyen hozta be a célba, így elvileg nem sok oka lenne bizakodni a kevés előzési lehetőséget biztosító pályán. A spanyol szerencséjére azonban a francia meteorológiai szolgálat jelentése szerint 70 százalék az esélye, hogy esős futam lesz az idei monacói verseny.

„Remélem, a pályán tudok maradni ebben az esetben” – utalt a spanyol arra, hogy eső esetén igencsak óvatosan kell majd az első kanyart bevenni a rajt után. – „Nem a világbajnoki címért harcolok, így igazán nincs vesztenivalóm. Mindenesetre örülnék az esőnek, mert akkor gyakorlatilag egy lottósorsoláshoz hasonlítana a verseny.

Ha tényleg esni fog az eső, akkor 11 év, az 1997-es monacói futam után újra vizes futamot rendeznének a nagyhercegségben – akkor a távnak nekivágó 22 versenyzőből 10 ért célba. A futam vasárnap délután 14.00 órakor kezdődik.

A RAJTSORREND

1. Felipe Massa Ferrari 1:15.190 1:15.110 1:15.787
2. Kimi Räikkönen Ferrari 1:15.717 1:15.404 1:15.815
3. Lewis Hamilton McLaren-Mercedes 1:15.582 1:15.322 1:15.839
4. Heikki Kovalainen McLaren-Mercedes 1:15.295 1:15.389 1:16.165
5. Robert Kubica BMW Sauber 1:15.977 1:15.483 1:16.171
6. Nico Rosberg Williams-Toyota 1:15.935 1:15.287 1:16.548
7. Fernando Alonso Renault 1:16.646 1:15.827 1:16.852
8. Jarno Trulli Toyota 1:16.306 1:15.598 1:17.203
9. Mark Webber Red Bull-Renault 1:16.074 1:15.745 1:17.343
10. David Coulthard Red Bull-Renault 1:16.086 1:15.839 N.A.
11. Timo Glock Toyota 1:16.285 1:15.907
12. Jenson Button Honda 1:16.259 1:16.101
13. Nick Heidfeld BMW Sauber 1:16.650 1:16.455
14. Kazuki Nakajima Williams-Toyota 1:16.756 1:16.479
15. Rubens Barrichello Honda 1:16.208 1:16.537
16. Sebastien Bourdais STR-Ferrari 1:16.806
17. Nelsinho Piquet Renault 1:16.933
18. Sebastian Vettel STR-Ferrari 1:16.955
19. Adrian Sutil Force India-Ferrari 1:17.225
20. Giancarlo Fisichella Force India-Ferrari 1:17.823
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik