Robert Kubicának nem tört el a lába, csak kificamodott a bokája

Vágólapra másolva!
2007.06.11. 07:48
A korábbi hírekkel ellentétében mégsem tört el Robert Kubica lába a Formula–1-es Kanadai Nagydíjon elszenvedett, rémálomszerű balesete után. Az autosport.com című szaklap éjszaka kiadott jelentése szerint a versenyző orvosai közölték: csak bokaficamról és kisebb sérülésről van szó.
Nagyon nagy volt az ijedtség az orvosok körében is, szerencsére azonban nem történt komoly baj
Reuters
Nagyon nagy volt az ijedtség az orvosok körében is, szerencsére azonban nem történt komoly baj
Nagyon nagy volt az ijedtség az orvosok körében is, szerencsére azonban nem történt komoly baj
Reuters
Nagyon nagy volt az ijedtség az orvosok körében is, szerencsére azonban nem történt komoly baj

„A Kanadai Nagydíjon történt mai, komoly balesetet követően Robert Kubicát helikopterrel a montreali Sacre-Couer kórházba szállították” – olvasható a gyógyintézet által kiadott hivatalos közleményben.

„Amikor a sürgősségi osztályra megérkezett, Kubicát Ronald Denis, a Kanadai Nagydíj vezető orvosa, kórházunk műtős és traumatológiai osztályának főorvosa vette át.”

„Robert Kubica minden szükséges viszgálaton túl van, és nem látszik, hogy a balesetnek bármilyen komoly következménye lenne. Kisebb sérüléseket szenvedett, és kifordult a jobb bokája. Az állapota stabil, az élete megítélésünk szerint nincs veszélyben.”

„Az éjszaka megfigyelésre bent marad a kórházban, és hétfőn reggel ismét megvizsgáljuk” – fejeződik be a kommüniké.

Kubica vasárnap a L’Epingle nevű hajtűkanyar előtti, rendkívül gyors részen veszítette el uralmát a BMW-Sauber fölött, ott, ahol a pálya enyhén balra kanyarodik.

A lengyel pilóta autója a 27. körben felemelkedett a levegőbe, és irányíthatatlanul vágódik bele orral a betonfalba, majd darabokra törve keresztül repült a pályán, és a L’Epingle külső ívénél állt meg.

Az autójából csak az úgynevezett cockpit maradt épsségben, benne a versenyzővel, aki sokáig nem mozdult, korábban viszont a fejével és a kezével is furcsa mozdulatot tett.

Gyorsan kiemelték a roncsból, majd a pálya orvosi központjába szállították, ahonnan végül jó hírek érkeztek, még akkor is, ha az első jelentések szerint eltört Kubica lába.

Kiderült, hogy ennél is nagyobb szerencséje volt, azt azonban nem tudni, hogy a BMW-Sauber engedi-e rajthoz állni a montreali sokk után Indianapolisban, az Egyesült Államok Nagydíján.
Legfrissebb hírek

McLaren-bumm és Russell-győzelem – a Kanadai Nagydíj sajtóvisszhangja

F1
11 órája

„Nagyon szomorú vagyok” – Hamilton elütött egy mormotát a kanadai versenyen

F1
11 órája

Az FIA elutasította a Red Bull óvását; Norris büntetést kapott – hivatalos

F1
19 órája

„Csodálatos érzés visszatérni a dobogó felső fokára” – a Mercedes tovább vinné a lendületet

F1
22 órája

A Red Bull óvást nyújtott be a győztes Russell ellen – hivatalos

F1
23 órája

„Csakis magamat hibáztathatom” – Norris elnézést kért a McLarentől és Piastritól is

F1
Tegnap, 22:52

Lawson és Gasly is csak a bokszutcából indul Montrealban

F1
Tegnap, 19:34

Russell nyert, Antonelli először dobogón; a két McLaren összeütközött Kanadában

F1
Tegnap, 19:29
Ezek is érdekelhetik