Häkkinen szeretne még tesztelni a McLarennel

Vágólapra másolva!
2006.12.02. 13:15
Mika Häkkinen remekül érezte magát csütörtökön a barcelonai Formula-1-es tesztelésen, s reméli, hogy nem ez volt az utolsó alkalma arra, hogy kipróbálja a McLaren-Mercedes autóját. A kétszeres világbajnok szeretne még segíteni a csapatnak, s bízik abban, hogy valamilyen formában az istálló mellett maradhat.

Häkkinen a hét közepén öt éves kihagyás után ült ismét F-1-es kocsiba, s Barcelonában mintegy három mp-cel maradt el a csütörtöki tesztelés legjobbjától, Luca Badoertől.

„Jobban örültem volna, ha megfordítják az eredmények listáját….” – tréfálkozott a sportember, majd hozzátette: - Viszonylag jó volt a teljesítményem, mert figyelembe kell venni, hogy öt év után tértem vissza. Nagy kockázatot vállaltam volna, ha azonnal nagyon kemény iramot diktálok.. Elsőre nem tűnhet profi dolognak az óvatosság, de nem sokat tanultam volna, ha összetöröm az autót. Nem lenne sportszerű az emberektől, ha azt várnák tőlem, hogy öt év szünet után teljes erőből támadok, és remek köridőt érek el. Az valószínű, hogy második teszt esetén már erősebb és gyorsabb lennék, több lenne z ismeretem az autó különböző részeiről, s így többet is segíthetnék a csapatnak.”

Mika Häkkinen szerint az esetleges folytatásról még nem egyeztetett a McLarennel.

„A teszt előtt kíváncsi voltam, hogy elég gyors vagyok-e még a Formula-1-re. A választ megkaptam, de újabb kérdések vetődtek fel. Például: miként tudnék segíteni abban, hogy gyorsabb legyen az autó? A kocsi viselkedése alapján az az érzésem, hogy még fejlődőképes. A csapat, a versenyző és az autó is állandóan fejlődhet” – jelentette ki a finn pilóta.

Mika Häkkinen az elmúlt időszakban a német túraautós-bajnokságban (DTM) szerepelt, de még nem döntött arról, hogy folytatja-e a száguldást a sorozatban. Nem titkolja, valamilyen F-1-es munkakörre vágyik.
Legfrissebb hírek

Leclerc a vártnál jobbnak érzi a Ferrarit; Verstappennek már voltak rosszabb péntekjei

F1
2025.05.30. 21:16

Valóban változást hoz a spanyolországi szigorítás? Mire alapozza a Ferrari a reményeit?

F1
2025.05.29. 15:16

Norris: A gyermekeim egy napon mindenkinek elmondhatják, hogy nyertem Monacóban

F1
2025.05.26. 19:48

A McLaren kitart az egyenlőség mellett; a Red Bull óvatos – felpörgetik a kötelező kerékcserék a Monacói Nagydíjat?

F1
2025.05.22. 16:11

A McLaren különleges autófestéssel készült a Monacói Nagydíjra – képek

F1
2025.05.22. 11:00

Gyávaság, túlzott egyenlőség, fejlesztések és két új technikai direktíva – Imola fordulópontot jelent a bajnokságban?

F1
2025.05.20. 14:25

„Ha Colapinto ezeket megteszi, akkor örökké vezethet” – Briatore saját magának mondott ellent

F1
2025.05.16. 20:52

Piastri vagy Verstappen folytatja a sikerszériát? A tifosi örülhet vasárnap? – az európai szakaszára fordult az F1

F1
2025.05.15. 15:38
Ezek is érdekelhetik