Alonso: Versenyképes lesz a McLaren

Vágólapra másolva!
2006.10.27. 11:49
A Renault-csapatot öt év után kétszeres világbajnokként elhagyó Fernando Alonso biztos abban, hogy új csapata, az idén futamgyőzelem nélkül zárt McLaren-Mercedes versenyképes lesz a következő szezonban, sőt utána is.
Reuters
Reuters

„Nagyon várom már, hogy együtt dolgozhassak új csapatommal, s megismerhessem az új autót. Rengeteg feladat vár ránk a McLarennel, de mindenhol így lenne. Mindenkinek keményen kell készülnie az új szezonra” – mondta a spanyol csillag.
Fernando Alonso szerint a Mercedes nagyszerű gyár, kiváló motorokat fejleszt, s nem kétséges, a wokingi istálló már jövőre kiküszöböli az idei csorbát.

Reuters
„Versenyképes lesz a következő években a McLaren, ehhez kétség sem férhet. Abban is hiszek, hogy szezon közben ez a csapat fejleszti a legjobban az autóját” – jelentette ki az oviedói születésű kétszeres világbajnok.
A McLaren legutóbb 1996-ban maradt futamgyőzelem nélkül, pedig a mezőny egyik leggyorsabb pilótája, Kimi Räikkönen volt az egyik pilóta, s a szezon közben távozott Juan Pablo Montoya is sokszor bizonyította korábban képességeit.

Fernando Alonso, aki tavaly három évre szóló szerződést kötött a wokingi istállóval, reméli, hogy jó döntést hozott, s sikeres marad. A kétszeres világbajnok azonban tudja, Michael Schumacher visszavonulása után sem lesz egyszerűbb a dolga, hiszen számos trónkövetelővel kell majd harcolnia.

„Nagyon sok fiatal versenyző próbálkozik azzal, hogy betöltse a (Schumacher) után keletkező űrt, de rövid idő alatt bebizonyosodik, hogy a Formula-1 ezen is továbblép, mint minden máson. Egy dolog azonban már most is biztos: én leszek az egyetlen világbajnok, aki Ausztráliában feláll a rajtrácsra" – zárta mondandóját Fernando Alonso.

A 2006-OS VILÁGBAJNOKSÁG UTOLSÓ FUTAMÁNAK ÖSSZEFOGLALÓJA

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik