F-1, Japán Nagydíj: Massa győzni akart, Fisichella legjobb barátját siratja

Vágólapra másolva!
2006.10.08. 09:21
Címkék
Michael Schumacher kiesése után a csapattárs Felipe Massa „örökölte meg” a Japán Nagydíj második helyét, s a brazil versenyző elmondta: az első boxkiállás előtt veszítette el esélyét a győzelemre. A dél-amerikai versenyző mellett a 3. helyezett Giancarlo Fisichella sem volt boldog, ő ugyanis napok óta gyászol.

Szavazás

Ki lesz a Formula–1 világbajnoka 2006-ban?

Írja be az itt látható számot!

Szavazás

Ki lesz a Formula–1 világbajnoka 2006-ban?

Írja be az itt látható számot!
„Egy defekt miatt idő előtt kellett kimennem, s ez megpecsételte a sorsomat, mert csak a nagyon lassú Nick Heidfeld mögé tudtam visszatérni. Fernando Alonso megelőzött, a folytatásban nem volt esélyem a győzelemre – mondta a fiatal brazil pilóta. - Csalódott vagyok, mert Michael kiesése miatt megszerezhettem volna az első helyet, de mint mondtam, a korai boxkiállás miatt nem küzdhettem érte. Brazíliában mindent megteszünk a sikerért, mert az autónk alapvetően jó.”

Az már az ünnepélyes eredményhirdetésénél látszott, hogy Giancarlo Fisichellát személyes tragédia érhette, mert a pezsgőlocsolás helyett szomorúan ácsorgott, s kishíján elsírta magát. A sajtótájékoztatón kiderült, hogy rettenetes lelki állapotban versenyzett.

„Csütörtökön elveszítettem a legjobb barátomat, így természetesen az emlékének ajánlom a harmadik helyet. Pszichikailag nagyon megviselt a futam, amelynek rajtja nem jól sikerült számomra. Egy hellyel visszacsúsztam, de néhány kör alatt utolértem a Toyotákat. Jó volt a taktikám, az abroncsok is megfelelően működtek, vagyis tulajdonképpen sikeres versenyen vagyok túl” – mondta a rendkívül szomorú olasz versenyző.

EMLÉKEZTETŐ

AZ 53 KÖRÖS VERSENY (307,573 km) VÉGEREDMÉNYE:
1. F. Alonso spanyol Renault 1:23:53,413 óra
2. F. Massa brazil Ferrari + 16,151 mp
3. G. Fisichella olasz Renault + 23,953
4. J. Button brit Honda + 34,101
5. K. Räikkönen finn McLaren + 43,596
6. J. Trulli olasz Toyota + 46,717
7. R. Schumacher német Toyota + 48,869
8. N. Heidfeld német BMW + 1:16,095
9. R. Kubica lengyel BMW + 1:16,932
10. N. Rosberg német Williams + 1 kör
11. P. de la Rosa spanyol McLaren + 1 kör
12. R. Barrichello brazil Honda + 1 kör
13. R. Doornbos holland Red Bull + 1 kör
14. V. Liuzzi olasz Toro Rosso + 1 kör
15. T. Szato japán Super Aguri + 1 kör
16. T. Monteiro portugál Spyker MF1 + 2 kör
17. S. Jamamoto japán Super Aguri + 3 kör
KIESETT A VERSENYBŐL:
S. Speed amerikai Toro Rosso + 4 kör
M. Webber ausztrál Williams + 14 kör
M. Schumacher német Ferrari + 17 kör
D. Coulthard brit Red Bull + 18 kör
C. Albers holland Spyker MF1 + 32 kör
A VILÁGBAJNOKSÁG ÁLLÁSA, PILÓTÁK:
1. F. Alonso spanyol, Renault 126 pont
2. M. Schumacher német, Ferrari 116
3. F. Massa brazil, Ferrari 70
4. G. Fisichella olasz, Renault 69
5. K. Räikkönen finn, McLaren-Mercedes 61
6. J. Button brit, Honda 50
7. R. Barrichello brazil, Honda 28
8. J. P. Montoya kolumbiai, McLaren-Mercedes 26
9. N. Heidfeld német, BMW-Sauber 23
10. R. Schumacher német, Toyota 20
11. P. De la Rosa spanyol, McLaren-Mercedes 18
12. J. Trulli olasz, Toyota 15
13. D. Coulthard brit, Red Bull Racing 14
14. M. Webber ausztrál, Williams 7
15. J. Villeneuve kanadai, BMW-Sauber 7
16. R. Kubica lengyel, BMW-Sauber 6
17. N. Rosberg német, Williams 4
18. C. Klien osztrák, Red Bull Racing 2
19. V. Liuzzi olasz, Toro Rosso 1
A VILÁGBAJNOKSÁG ÁLLÁSA, KONSTRUKTŐRÖK:
1. Renault 195
2. Ferrari 186
3. McLaren-Mercedes 105
4. Honda 78
5. BMW-Sauber 36
6. Toyota 35
7. Red Bull Racing 16
8. Williams 11
9. Toro Rosso 1
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik