F1, Japán Nagydíj: Alonso szerint a Ferrarival szemben nincs fegyverük

Vágólapra másolva!
2006.10.07. 09:28
Címkék
Fernando Alonso szerint nagyon nehéz lesz legyőzni a Ferrarit a Japán Nagydíjon, a Renault spanyol világbajnoka úgy véli, nem sokat tud tenni Michael Schumacher és Felipe Massa ellen.
Nem áll jól Alonso (balra) és Renault szénája a Ferrarival szemben
Reuters
Nem áll jól Alonso (balra) és Renault szénája a Ferrarival szemben
Nem áll jól Alonso (balra) és Renault szénája a Ferrarival szemben
Reuters
Nem áll jól Alonso (balra) és Renault szénája a Ferrarival szemben

Szavazás

Ki lesz a Formula–1 világbajnoka 2006-ban?

Írja be az itt látható számot!
A Japán nagydíj időmérő edzésén ötödik helyen végző Fernando Alonso a kvalifikáció után úgy nyilatkozott: előre lehetett látni, hogy ilyen eredmény születik majd.

A címvédő előtt az első sort a két Ferrari, a másodikat a két Toyota foglalja el, így a spanyol versenyző kilátásai nem túl jók.

"A Bridgestone gumik nagyon erősek a szuzukai körülmények között, és ha egy kört nézünk, akkor nem lehet mit kezdeni velük" – nyilatkozta Alonso.

"Az ötödik és a hatodik hely a Ferrarik, illetve a Toyoták mögött eléggé megjósolható eredmény volt. Tudtuk, hogy egy körön lehetetlen megverni őket, azonban még előttünk van egy teljes verseny. Meg kell próbálnunk, és a tőlünk telhető legjobbat kell nyújtanunk holnap."

"A Ferrarival szemben nem sokat tudunk tenni – folytatta. – Nagyon gyorsak voltak egyetlen körön és hosszabb távon is, de a Toyotához közelebb szeretnénk kerülni."

A világbajnoki pontversenyben két futammal a szezon vége előtt Michael Schumacher vezet 116 ponttal a szintén 116 pontos Fernando Alonso előtt. Szuzukában egyetlen esetben dőlhet el a világbajnoki cím sorsa: ha a 37 éves német pilóta győz, spanyol riválisa pedig nem szerez pontot.

EMLÉKEZTETŐ

AZ IDŐMÉRŐ EDZÉS VÉGEREDMÉNYE:
1. F. Massa brazil Ferrari 1:30,112 1:29,830 1:29,599
2. M. Schumacher német Ferrari 1:31,279 1:28,954 1:29,711
3. R. Schumacher német Toyota 1:30,595 1:30,299 1:29,989
4. J. Trulli olasz Toyota 1:30,420 1:30,204 1:30,039
5. F. Alonso spanyol Renault 1:30,976 1:30,357 1:30,371
6. G. Fisichella olasz Renault 1:31,696 1:30,306 1:30,599
7. J. Button brit Honda 1:30,847 1:30,268 1:30,992
8. R. Barrichello brazil Honda 1:31,972 1:30,598 1:31,478
9. N. Heidfeld német BMW-Sauber 1:31,811 1:30,470 1:31,513
10. N. Rosberg német Williams 1:30,585 1:30,321 1:31,856
11. K. Räikkönen finn McLaren 1:32,080 1:30,827
12. R. Kubica lengyel BMW-Sauber 1:31,204 1:31,094
13. P. de la Rosa spanyol McLaren 1:31,581 1:31,254
14. M. Webber ausztrál Williams 1:31,647 1:31,276
15. V. Liuzzi olasz Toro Rosso 1:31,741 1:31,943
16. C. Albers holland Spyker-Midland 1:32,221 1:33,750
17. D. Coulthard brit Red Bull 1:32,252
18. R. Doornbos holland Red Bull 1:32,402
19. S. Speed amerikai Toro Rosso 1:32,867
20. Szato T. japán Super Aguri 1:33,666
21. T. Monteiro portugál Spyker-Midland 1:33,709
22. Jamamoto Sz. japán Super Aguri idő nélkül
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik