El: „Keményebb 90 perc vár ránk, mint itthon” – Pászka a visszavágóról

B. B.B. B.
Vágólapra másolva!
2022.08.23. 10:31
null
Pászka Lóránd (jobbra) a Shamrock elleni El-párharc viszavágóján is elszántan futballozik majd (Fotó: Árvai Károly)
Pászka Lóránd és ferencvárosi társai pontosan tudják, a négygólos előny ellenére sem szabad könnyen venniük az írországi visszavágót a Shamrock Rovers ellen az Európa-liga-selejtező rájátszásában.

Eldőlt-e a párharc? A Ferencváros múlt héten hazai pályán 4–0-ra győzött az Európa-liga-selejtező rájátszásában az ír aranyérmes Shamrock Rovers ellen, tényleg karnyújtásnyira kerülve a csoportkörtől, ám a magyar bajnok játékosai tudják, nem szabad hátradőlniük. Ha a rivális a csütörtökön rendezendő visszavágó első fél órájában beveszi a Fradi kapuját, még erőre kaphat.

„Ennek megfelelően kell készülnünk” – mondta lapunk érdeklődésére Pászka Lóránd, a Ferencváros 26 éves védője, aki az első mérkőzésen remekül futballozott, felfutásaival többször zavarba hozta a Rovers játékosait, lapunktól hetes osztályzatot kapott.

„Hibáznánk, ha nem koncentrálnánk, és úgy utaznánk Írországba, hogy ez a párharc már eldőlt. A négygólos előny birtokában sem szabad félvállról vennünk a visszavágót, mert ha az ellenfél a meccs elején betalál, lendületbe jöhet.”

Éppen ezért Sztanyiszlav Csercseszov és stábja többször felhívta a futballisták figyelmét, még véletlenül se hagyjon ki a figyelmük, ne engedjék, hogy kiénekeljék a sajtot a szájukból. A négygólos előny megnyugtató, sőt talán az ír bajnok futballistái is úgy gondolják, a párharc eldőlt – de az ördög nem alszik.

„A szakmai stábbal már hétfőn elkezdtünk beszélgetni a visszavágóról. Úgy kell nekivágnunk a második felvonásnak, mintha nulla nulla lett volna az első vége. Hátul és elöl is nagyon oda kell figyelnünk. A Shamrock Rovers a hétvégén bajnoki mérkőzést játszott, három nullára győzött, szóval lesz önbizalma.”

Pászka Lóránd augusztus 14-én a Mol Fehérvár ellen 4–0-ra megnyert bajnokin a védelem jobb oldalán jutott lehetőséghez, a Shamrock Rovers ellen aztán ismét megszokott helyén, a hátvédsor bal szélén futballozott. Szerinte nincs nagy különbség a két poszt között, annak ellenére sem okozott neki gondot a jobb oldali pozíció, hogy életében először a fehérváriak ellen futballozott ott.

A Ferencváros a hétvégén nem lépett pályára, a sikeres nemzetközi szereplés kedvéért későbbre halasztották a Paks elleni bajnokiját. A csapat ezekben a napokban csak a Shamrock Rovers elleni visszavágóra fókuszál, hiszen legfőbb célja, hogy ősszel az Európa-liga csoportkörében szerepeljen.

„Nagy eredmény lenne, de egyelőre csak a visszavágóval foglalkozunk” – folytatta a védő. „Nem tagadom, az első mérkőzésen többet vártam az ír bajnoktól, de abban is reménykedtem, ha jól játszunk és minden bejön, megnyugtató előnnyel utazhatunk a második mérkőzésre. Így lett, magabiztosan és jól futballoztunk. A második meccsen is győzelemre játszunk, keményebb kilencven perc vár ránk, mint amilyen az itthoni volt. Arra számíthatunk, hogy az első fél órát megnyomja ellenfelünk, erre külön is készülünk, tisztában vagyunk vele, mi vár ránk odakint."

EURÓPA-KONFERENCIALIGA, RÁJÁTSZÁS
4. FORDULÓ, VISSZAVÁGÓ
SHAMROCK ROVERS (ír)–FERENCVÁROS
Csütörtök, Dublin, 21.00. Vezeti: Letexier (francia) (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n
Az első mérkőzésen: 0−4

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik