Váratlan fordulat: mégsem játszik Pakson a román gólkirály

BOROS MIKLÓSBOROS MIKLÓS
Vágólapra másolva!
2025.07.10. 13:06
null
Dan Petrescu Pakson nem számíthat Louis Munteanura (Fotó: facebook.com/cfr1907)
Annak ellenére, hogy Romániában szinte mindenki biztosra vette, hogy a Superliga gólkirálya Pakson már pályára lép a CFR színeiben, Dan Petrescu vezetőedző egyelőre nem számít Louis Munteanura.

 

A 23 éves  Louis Munteanu extra vakációt kapott a szlovákiai utánpótlás Európa-bajnokságon történő szereplése után, így sem a kolozsváriak felkészülési mérkőzésein, sem a szombati Szuperkupa-találkozón nem játszott. Ennek ellenére mindenki arra számított, hogy a CFR az Európa-liga selejtező 1. fordulójának első meccsén, már Pakson – már csak ármaximalizálás céljából is – beveti legértékesebb játékosát, Dan Petrescu vezetőedző szerint egyelőre az edzettségi állapota még nem éri el a kellő szintet, ezért el sem utazott Magyarországra. Ez már csak azért is meglepő, mert a másik két U21-es kontinensbajnokságot megjárt játékos, Hindrich Ottó és Matei Ilie ott lesz a meccskeretben, sőt előbbi kezdeni is fog a kapuban. Munteanu mellett egyébként a portugál balhátvéd, Simao Rocha hiányzik sérülés miatt a CFR keretéből.      

Petrescu szerint azért lesz nagyon nehéz mérkőzésük Pakson, mert csapata még nincs százszázalékos állapotban, a hazaiak erőnlétileg felkészültebbek lehetnek.

„A Paks agresszív, erős csapat, amely nagyszerű eredményeket ért el a körülményeihez képest. A paksiak magas, erős támadókkal rendelkeznek, a középpályásaik agresszívek, a szélsőik pedig jól küldik be a labdát a tizenhatoson belülre. A legtöbb gólt szerezték a magyar bajnokságban, amely nagyon hasonló szinten van, mint a román, nem jobb, de nem is rosszabb” – nyilatkozta a szerdai, paksi sajtótájékoztatóján a CFR vezetőedzője.  

A paksi mérkőzés csütörtökön 19 órakor kezdődik.

 

EURÓPA-LIGA
SELEJTEZŐ, 1. FORDULÓ, ELSŐ MÉRKŐZÉS
19.00: Paksi FC (magyar)–FC CFR 1907 Cluj(romániai) (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!

 

 


 

 

Legfrissebb hírek

Terv szerint halad a felépülése, Ádám Martin januárban visszatérhet

Labdarúgó NB I
Tegnap, 13:29

Bognár György: Az a baj, hogy nem csak a két csapat teljesítménye számít

Labdarúgó NB I
2025.10.18. 19:35

Egyik fél sem lehet elégedett a Paks–Debrecen rangadó után

Labdarúgó NB I
2025.10.18. 18:09

A Loki legyőzésével tenne újabb lépést 200. bajnokija felé Kinyik Ákos

Labdarúgó NB I
2025.10.18. 12:25

Közeleg a kerek évforduló – 2015 decembere óta vár az újabb derbigyőzelemre az Újpest

Labdarúgó NB I
2025.10.18. 10:46

Bárány Donát örül, hogy hasznos házi feladatokat kap

Labdarúgó NB I
2025.10.17. 11:31

Megműtötték a Paks alapemberét

Labdarúgó NB I
2025.10.15. 12:29

Papp Kristóf: Tőlünk máris lefújhatnák a bajnokságot…

Labdarúgó NB I
2025.10.13. 12:51
Ezek is érdekelhetik