Dél-Koreában már megvan a terv Szon helyettesítésére

H. Á.H. Á.
Vágólapra másolva!
2024.10.01. 10:52
Hong Mjung Bo már tudja, hogy oldhatja meg Szon pótlását (Fotó: AFP)
Mint beszámoltunk róla, a Ferencváros elleni Európa-liga-mérkőzésre készülő Tottenham játékosa, a Qarabag ellen megsérült Szon Hung Min kihagyta a Manchester United elleni, 3–0-ra megnyert bajnokit. A londoni klub azóta sem közölt semmit a dél-koreai támadó állapotáról, ám hazája válogatottjának szövetségi kapitánya már arról beszélt, kivel pótolhatja a játékost az októberi meccseken, ha nem épül fel időben.

 

Noha Szon a vasárnapi bajnokin nem szerepelt, ettől függetlenül bekerült hazája válogatott keretébe – Dél-Korea október 10-én Jordánia, öt nap múlva Irak ellen játszik világbajnoki selejtezőt –, ám szereplésében nem feltétlenül bízik Hong Mjung Bo szövetségi kapitány.

A játékosként a koreai válogatottban 137 alkalommal pályára lépő Hong elárulta, megvan a terve arra az esetre, ha a legnagyobb sztárja mégsem szerepelhet október közepén.

„Beszéltem vele, és azt mondta, hogy alapvetően javul a sérülése, ezért hívtam meg a csapatba. A klubjánál úgy döntöttek, hogy a hétvégén még nem volt alkalmas a játékra, de további mérkőzések közeledtével újraértékelik az állapotát” – fogalmazott Hong, akit a kilencvenes évek és az ezredforduló környékének legjobb védőjének tartottak, és elárulta azt is, megvan a B-terve arra az esetre, ha a Tottenham ásza nem szerepelhetne.

Erre az esetre készülve hívta meg ugyanis Hong a Hvang Hi Csan, Li Dzsae Szung, Bae Dzsun Ho trió tagjait, akik közül az egyik ugorhat be adott esetben Szon helyett.

Noha a dél-koreai válogatott keddi sajtótájékoztatóján nem került szóba, de a fentiek alapján arra lehet következtetni, valószínű, hogy Szon nem jut játéklehetőséghez a Ferencváros elleni El-meccsen csütörtökön – ugyanakkor az is igaz, hogy a londoniak továbbra sem közöltek semmit a dél-koreai ász állapotáról.

Európa-liga
2024.09.30. 14:51

Ferencváros–Tottenham: egyelőre kérdéses, Szon utazik-e Budapestre

A argentin világbajnok játszhat a Groupama Arénában, a román védő biztosan nem, ahogy Richarlisonra és Odobertre sem kell számítani.

 

Legfrissebb hírek

Dibusz visszatér, Varga és Yusuf rohamoz elöl – kezdőcsapatok

Európa-liga
24 perce

Visszafordították a határon a Fradi-drukkerek különvonatát, a klub közleményben tiltakozik

Európa-liga
34 perce

Ahonnan Szoboszlai Dominik és Erling Haaland is érkezett – a Salzburg akadémiáján jártunk

Európa-liga
2 órája

Szijjártó Péter: A ferencvárosi szurkolók vonata hamarosan továbbindulhat Ausztriába

Európa-liga
2 órája

Több mint tízezer szurkoló fogadja Salzburgban a Ferencvárost

Európa-liga
7 órája

Salzburgban is számolni kell Varga Barnabással

Európa-liga
10 órája

Egy piros lap, három tizenegyes, hat gól – gálázott a Chelsea az Ajax ellen

Bajnokok Ligája
19 órája

Tóth Alex sérült, Dibusz Dénes visszatérhet a Salzburg ellen

Európa-liga
22 órája
Ezek is érdekelhetik