Ekl: Nagyon sok feszültség volt még bennünk – Dibusz Dénes

Vágólapra másolva!
2023.07.28. 06:28
A Ferencváros a szurkolóknak is bizonyítani akarta, hogy a KÍ Klaksvik ellen mutatott arcuk nem az igazi, és a Shamrock Rovers ellen jobban is néztek ki, amely eredménnyel is párosult. Erről Dibusz Dénes beszélt az Európa-konferencialiga-selejtező 4–0-ra megnyert első találkozója után. 

„A múlt heti mérkőzés és ezáltal nagyon sok feszültség még bennünk volt, ezért nyögvenyelősen indult a találkozó, az ellenfélnek volt néhány lehetősége. A góllal viszont sikerült őket megtörni, és saját magunknak is hitet adtunk, hogy ez most más este lesz. És szerencsére úgy is folytatódott a meccs, ahogy annak kellett” – mondta Dibusz Dénes.

Videónkban részletesen is beszél arról, mi hozta meg a 4–0-s sikert, illetve hogy mit szerettek volna bizonyítani a szurkolóknak a BL-selejtezőből való kiesés után.

EURÓPA-KONFERENCIALIGA, SELEJTEZŐ
2. FORDULÓ, 1. MÉRKŐZÉS
FERENCVÁROSI TC–SHAMROCK ROVERS (ír) 4–0 (2–0)
Budapest,Groupama Aréna,10 735néző.Vezette:Asot Galtakcsjan (Artur Gdljan, Szargisz Hovhanniszjan) – örmények
FERENCVÁROS:
Dibusz – Makreckis, I. Cissé, S. Mmaee, C. Ramírez – Sigér (Esiti, 76.), Abu Fani – A. Traoré (Owusu, 76.), Zachariassen (Lisztes, 72.), Marquinhos (Ben Romdan, 72.) – Varga B. (Katona B., 88.).Vezetőedző:Máté Csaba
SHAMROCK:
Mannus – Cleary, Lopes, Grace – Hoare, O'Neill, Poom, Kavanagh – Towell (Finn, 49.), Burt (Razi, 79.) – Kenny (Greene, 79.).Vezetőedző:Stephen Bradley
Gólszerző:
Sigér (16.), C. Ramírez (32.), A. Traoré (46.), Varga B. (74.)

A mérkőzés online közvetítését ide kattintva lehet nyomon követni!

Legfrissebb hírek

A Ferencváros súlyos vereséget szenvedett a Benfica vendégeként az El-ben

Kézilabda
6 órája

„Nekem a Fradi volt a Barcelona” – de most már Csíkszeredában alkotna maradandót

Légiósok
13 órája

„A Porto ellen már megmutattuk” – nem tartanak a Fraditól a botladozó salzburgiak

Európa-liga
16 órája

Európa-liga-újonc játékvezető fújja a sípot a Ferencváros salzburgi mérkőzésén

Európa-liga
17 órája

Klujber Katrin: Nehéz egy világverseny úgy, hogy alig tudsz edzeni

Kézilabda
18 órája

Gróf Dávid tette elhomályosította a derbit

Labdarúgó NB I
20 órája

Lökéshullámok – Deák Zsigmond jegyzete

Labdarúgó NB I
2025.10.20. 23:44

Gróf Dávid videóban is elnézést kért a vasárnapi derbin ellökött labdaszedőtől

Labdarúgó NB I
2025.10.20. 12:24
Ezek is érdekelhetik