El: a Trabzonspor edzője tart a gyors FTC-támadók kontráitól

Vágólapra másolva!
2022.09.07. 20:03
null
A Trabzonspor edzője tart a Fradi gyors kontráitól (Fotó: Török Attila)
A Ferencváros első Európa-liga-csoportkörös ellenfele, a Trabzonspor is megtartotta a meccsnap előtti sajtótájékoztatóját a Groupama Arénában. Abdullah Avci vezetőedző és Anasztasziosz Bakaszetasz válaszolt az újságírói kérdésekre.

Abdullah Avci, a Trabzonspor vezetőedzője a következőket mondta:

„Tudjuk, hogy az egyik legerősebb magyar csapat ellen játszunk, amely az elmúlt években uralta hazája bajnokságát, és az új idény eddigi bajnoki mérkőzéseiből valamennyit megnyerte. Bízunk benne, hogy sikeresen tudjuk venni ezt az akadályt, fontos számunkra a jó kezdés. Sokat változott a keretünk az előző idényhez képest, a legutóbbi bajnokin hét új játékossal álltunk fel, de egyre jobbak vagyunk, még ha elvesztettük az egyik joker játékosunkat, Dohrukant, aki jobbhátvédet és középpályást is tud játszani. Emiatt sok mindent újra kellett szerveznünk. A Ferencváros előnye lehet, hogy hazai közönség előtt játszik, emellett a négy-három-kettő-egyes felállás nem fekszik nekünk, hiszen mi labdát tartani szeretünk. Nagyon figyelnünk kell arra, hogy a gyors játékosaik a kontrákkal ne nehezítsék meg a dolgunkat.

Anasztasziosz Bakaszetasz, a Trabzonspor támadója így vélekedett:

„Tudjuk, nehéz mérkőzés vár ránk a Ferencváros ellen. Különösen izgalmas, hogy telt ház előtt játszunk. Felkészültünk ellenfelükre, tudjuk, mik az erősségei, mik a gyengeségei, bízunk a jó kezdésben, készen állunk a mérkőzésre. Török csapatként nagyon fontos számunkra az Európa-liga-szereplés, hogy a jövőben jobb pozícióból tudjunk indulni a nemzetközi kupákban.”

EURÓPA-LIGA, A H-CSOPORT PROGRAMJA
1. forduló, szeptember 8., csütörtök
21.00: Ferencváros–Trabzonspor (török)
21.00:Crvena zvezda (szerb)–AS Monaco (francia)
2. forduló: szeptember 15., csütörtök
18.45:AS Monaco–Ferencváros
18.45:Trabzonspor–Crvena zvezda
3. forduló: október 6., csütörtök
18.45:Crvena zvezda–Ferencváros
18.45:AS Monaco–Trabzonspor
4. forduló: október 13., csütörtök
21.00:Ferencváros–Crvena zvezda
21.00:Trabzonspor–AS Monaco
5. forduló:október 27., csütörtök
21.00:Ferencváros–AS Monaco
21.00:Crvena zvezda–Trabzonspor
6. forduló, november 3., csütörtök
18.45:Trabzonspor–Ferencváros
18.45:AS Monaco–Crvena zvezda
A csoport összes mérkőzését élőben közvetítjük az NSO-n!

Legfrissebb hírek

Három góllal három pontot szerzett a Kazincbarcika ellen a Ferencváros

Labdarúgó NB I
14 órája

Sikeres műtéten esett át Botka Endre – kép

Labdarúgó NB I
22 órája

Három hónap után nyerne újra hazai bajnokit az Újpest, de még csak a másodikat Krznarral

Labdarúgó NB I
2025.11.08. 08:24

Ha így folytatja a Ferencváros az Európa-ligában, bőven tízmillió euró fölé kerülhet a pénzdíja

Európa-liga
2025.11.08. 07:11

„Gyerekes hibákból gólokat kapni...” – nem kímélték a Ludogorecet a bolgár lapok

Európa-liga
2025.11.07. 08:30

A bravúr kapujában – Thury Gábor jegyzete

Európa-liga
2025.11.06. 23:58

Robbie Keane: Nem foglalkozom a pletykákkal, jól érzem magam a Ferencvárosnál

Európa-liga
2025.11.06. 23:50

Tóth Alex: Minden a terv szerint alakult

Európa-liga
2025.11.06. 23:27
Ezek is érdekelhetik