Ekl: Ezt el kell felejteni, és a Fradira koncentrálni, hogy elhozzuk a 3 pontot – Kiss Tamás

Vágólapra másolva!
2022.07.29. 09:13
A Puskás Akadémia hazai pályán 0–0-t játszott a Vitóriával, a hazai háromgólos győzelmével a portugál csapat jutott tovább az Európa-konferencialigában. A találkozó után a Hollandiából visszatérő Kiss Tamással beszélgetett az NSO Tv stábja.

Kiss Tamás sajnálja, hogy a visszavágón sem tudtak győzelmet aratni.

„Továbbjutnunk már amúgy is nagyon nehéz lett volna. Próbáltunk annyit kozmetikázni a párharcból, hogy az egyik mérkőzést legalább megnyerjük, még ha nem is ér továbbjutást. Sajnos ez nem sikerült, de úgy érzem, hogy a csapat sokat küzdött, és ez a nulla nulla sem egy rossz eredmény egy elég erős portugál együttes ellen.”

Videónkban beszél arról, hogy miben érezte a különbséget a pályán. Szóba kerül a hollandiai kalandja, illetve már a vasárnapi, Ferencváros elleni NB I-es rangadó is.

EURÓPA-KONFERENCIALIGA, SELEJTEZŐ
2. FORDULÓ, VISSZAVÁGÓ

Puskás Akadémia FC–Vitória Guimaraes (portugál) 0–0
Felcsút,
Pancho Aréna, 2325 néző. Vezette: Sundberg (dán)
PAFC:
Markek – Szolnoki (Van Nieff, 45+1.), Stronati, Spandler, Nagy Zs. (Mezghrani, 20.) – Urblík, Favorov, Corbu (Baluta, 64.) – Komáromi, Kiss T. (Kicsun, 63.) – Zahedi (Puljic, 63.). Vezetőedző: Hornyák Zsolt
Vitória: Varela – Miguel Maga, Amaro, Mumin, Ogava (Hélder Sá, 82.) – Tiago Silva, Alfa Semedo, Daniel Silva (Ibrahima Bamba, 82.) – Lameiras (Joao Pereira, 76.), André O. Silva (Anderson Silva, 64.), Jota Silva (Nelson Luz, 64.). Vezetőedző: Joao Aroso
Továbbjutott:
a Vitória Guimaraes, 3–0-s összesítéssel
Legfrissebb hírek

Dobogó az NB I-ben, világbajnokság a válogatottal? – Vitális Milán-interjú

Labdarúgó NB I
2025.09.29. 12:09

A Paks drámai végjátékban, kétszeri hátrány után győzte le a Puskás Akadémiát

Labdarúgó NB I
2025.09.27. 21:58

Hosszabbított a Puskás Akadémia utánpótlás-válogatott csatára

Labdarúgó NB I
2025.09.26. 15:19

Amikor az ETO legutóbb megverte a Fradit, bajnok is lett; élre állhat a Debrecen

Labdarúgó NB I
2025.09.26. 13:58

Hornyák Zsolt: Bántanak a vereségek, de tudom, a munkánknak lesz gyümölcse

Labdarúgó NB I
2025.09.24. 06:59

Tíz éve állított fel négy Guinness-rekordot egy meccsen Lewandowski

Német labdarúgás
2025.09.22. 12:29

Hornyák Zsolt szerint szabályos gólt vettek el csapatától

Labdarúgó NB I
2025.09.21. 08:17

A VAR-döntések a győrieknek kedveztek, az ETO Felcsútról is hazavitte a három pontot

Labdarúgó NB I
2025.09.20. 22:10
Ezek is érdekelhetik