El: kifosztottak egy benzinkutat a spliti szurkolók Szerbiában

TŐKE JÁNOSTŐKE JÁNOS
Vágólapra másolva!
2018.08.02. 14:53
A spliti Hajduk labdarúgócsapatának szurkolói csütörtökön hajnali négy órakor a szerbiai autópályán kifosztották a Vrcsin közelében található Mol-benzinkutat, közölte a szerb belügyminisztérium.

A Torcida nevű szurkolócsoport tagjai nagyobb mennyiségű italt vittek el fizetés nélkül a benzinkútról, majd utána a névjegyüket is otthagyták, ugyanis kiírták a nevüket. Ezt követően usztasa szimbólumokat tartalmazó falfirkákat festettek a falra, és mielőtt folytatták volna az utazásukat, néhány szemetesládát is kiborították.

A szerb rendőrség közölte, hogy intenzíven dolgoznak az elkövetők azonosításán.

A szerbiai Prva televízió értesülései szerint a néhány száz főből álló szurkolói csoportból akadt olyan is, aki meglökte a Mol-töltőállomás egyik dolgozóját is, de személyi sérülés nem történt.

A spliti szurkolók Szerbián keresztül Szófiába utaztak az Európa-liga selejtezőjének mérkőzésére, amelyen csapatuk a bolgár Szlaviával méri össze erejét.

Legfrissebb hírek

Nem lehetnek izraeli szurkolók az Aston Villa elleni El-találkozón

Európa-liga
2025.10.17. 10:54

Tóth Alex: A nyolcba kerülés is lehet a cél

Európa-liga
2025.10.03. 13:49

A Genk edzője: Felhívtam a srácok figyelmét Varga Barnabásra

Európa-liga
2025.10.03. 08:27

„Hiába dominált a Genk..." – a belga sportsajtó szerint nem megérdemelt a Fradi sikere

Európa-liga
2025.10.03. 07:22

Robbie Keane: A gólunk után fantasztikusan futballoztunk

Európa-liga
2025.10.02. 23:55

Varga Barnabás fejesével Belgiumban aratta első El-alapszakasz-győzelmét a Ferencváros

Európa-liga
2025.10.02. 22:57

El: otthon kapott ki a Lille-től a Roma, simán megverte a Malmőt a Plzen

Európa-liga
2025.10.02. 20:43

Nem lesz telt ház a Fradi belgiumi vendégjátékán

Európa-liga
2025.10.02. 12:50
Ezek is érdekelhetik