Vidi: Örülök, hogy Észtországban kezdjük a párharcot – Juhász

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.07.11. 18:55
A labdarúgó NB I-ben szereplő Videoton futballistája, Juhász Roland az észt Nomme Kalju elleni Európa-liga-párharcot megelőzően latolgatta az esélyeket és mondta el elvárásait.

„Bár az észtekjátékban vannak, hiszen a bajnokság zajlik,nem hiszem, hogy ez befolyásolná az eredményt.Az elmúlt időszakban mi is pályára léptünk jó pár edzőmeccsen, és már két tétmérkőzésen is túl vagyunk, ráadásul az előzőpontvadászat után sem volt olyan nagy szünet” – mondta Juhász Roland a vidi.hu-nak.Juhász Roland a vidi.hu-nak.

„Új stáb érkezett, új impulzusok érték a csapatot, ez nagyon kellett, egyfajta mentális frissességet hozott. Jó úton járunk, de még van hová fejlődnünk. Amikor kiderült, hogya Kaljuval játszunk, elsőkéntigyekeztünk feltérképezni a gárdát. Kiderült, hogyaz északi csapatokra jellemző ívelgetős erőfutball jellemzi atallinniakat. Ebbőla szempontból meglepetés nem ért bennünket, de természetesenennélmélyebbenis megismertük az ellenfelet.”

„Brazil csatáruk nemrég duplázni tudott, az ő kordában tartása külön feladat lesz a számunkra, de bízunk benne, hogya találkozóelsősorbana mi támadásainkról szól majd.Múlt hét keddóta azondolgozunk, hogy a saját játékunkban előrelépjünk, és reméljük, ez a pályán is visszaköszön majd.”

„Annak egyébkéntszemély szerintörülök, hogyÉsztországbankezdjük a párharcot, hiszenaz idegenben szerzett gólnak óriási értéke van” – zárta szavait a védő.

EURÓPA-LIGA
2. SELEJTEZŐKÖR, ELSŐ MÉRKŐZÉS (július 13.)
18.30:
Nomme Kalju (észt)–Videoton (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!

VISSZAVÁGÓ (július 20.)
21.00:
Videoton–Nomme Kalju (észt) – élőben az NSO-n!

Legfrissebb hírek

A Salzburg legyőzése után 93 százalék az esély a Ferencváros El-továbbjutására

Európa-liga
3 órája

„Szomorú, hogy ilyen megtörténhet, de ez csak feltüzelte a csapatot” – Ötvös Bence az FTC-szurkolókról

Európa-liga
3 órája

„Jobb lett volna átengedni azt a vonatot!” – Orbán Viktor is reagált az FTC győzelmére

Európa-liga
5 órája

„Ezen alaposan el kell gondolkodnunk” – beszólt csatárainak a Roma edzője az újabb El-kudarc után

Európa-liga
5 órája

„Nem tagadtuk meg a belépést” – hárít az osztrák belügy a Fradi-szurkolók ügyében

Európa-liga
6 órája

Varga Barnabás: A kihagyott tizenegyes csak extra motivációt adott

Európa-liga
7 órája

Dibusz Dénes: Egy újabb három pont szinte már továbbjutást érne

Európa-liga
8 órája

Az osztrák sajtó szerint a Fradi az egyik legverhetőbb ellenfele volt a Salzburgnak

Európa-liga
9 órája
Ezek is érdekelhetik