El: Ekkora különbség volt a két csapat között – Juhász

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.07.14. 10:16
null
A Videoton háromgólos előnnyel várhatja a visszavágót (Fotó: vidi.hu)
Mint megírtuk, a Videoton Pátkai Máté találatával, illetve Marko Scsepovics két tizenegyesgóljával megnyugtató, 3–0-s előnyre tett szert Észtországban, a Nomme Kalju elleni Európa-liga-selejtezős párharc első mérkőzésén. Lássuk, hogyan értékelték a játékosok, valamint a vezetőedzők!

 

TANULTAK A HIBÁKBÓL

Marko Scsepovics, a Videoton támadója:
„Az első félidőben nem játszottunk jól, a szünetet követően viszont már úgy futballoztunk, ahogy az első perctől kellett volna. Nagyon örülök, hogy ebben az idényben mindegyik mérkőzésen sikerült gólt szereznem, amikor pályára léptem. Megnyugtató az előnyünk, de a visszavágót is meg akarjuk nyerni.”

Juhász Roland, a Videoton csapatkapitánya:
„Tanultunk az előző, Balzan elleni mérkőzésből. Ezúttal hátul jól zártunk, kapott gól nélkül hoztuk a meccset, ugyanakkor éppúgy háromszor betaláltunk, mint Máltán. Mindkét félidőben voltak jobb periódusaink, és ekkora különbség volt a két csapat között. A felcsúti meccset is meg akarjuk nyerni, hiszen minden győzelem növeli az önbizalmunkat.”

„A három nulla jó eredmény – kezdte Marko Nikolics, a Videoton vezetőedzője. – Mindennap beszélgetünk a játékosokkal, szeretnénk, ha mindegyikükben benne lenne a győztes mentalitás. Vannak olyan rutinos labdarúgóink, mint Juhász Roland vagy Danko Lazovics, akik nagy klubokban játszottak, róluk példát lehet venni. Sokat segített ezúttal, hogy már a mérkőzés elején betaláltunk, és a folytatásban is helyzeteket alakítottunk ki, a kapufát is eltaláltuk. A második félidőben is mi irányítottunk, de tudunk ennél jobban is futballozni.”

„Jó eredményt értünk el, ám több olyan játékhelyzet is volt, amelyben jobb döntést hozhattunk volna. A párharcnak addig nincs vége, amíg le nem fújják. Tisztelnünk kell az ellenfelet, és bár jó az eredmény, a futballban bármi megtörténhet. Mi komolyan vesszük a felcsúti visszavágót is” – tette hozzá a szerb szakember.

Kollégája, a Nomme Kaljut irányító Szergej Francev szerint csapata nem a valós tudásának megfelelően játszott, ezért alakult ki a háromgólos különbség.

„A felkészülés alatt jól dolgoztak labdarúgóink, ezért is bizakodtam. Sajnos olyan hibáink voltak, amelyeket ezen a szinten góllal büntet meg az ellenfél. Gyorsan hátrányba kerültünk, és a folytatásban sem futballoztunk jól” – mondta az észt szakember.

„A Videoton évek óta bizonyít a bajnokságban, rendszeres szereplője a nemzetközi mérkőzéseknek, ugyanakkor ha csapatom a valós tudása szerint futballozott volna, megszorongatja a riválist.”

„Jelentős hátrányban vagyunk, de biztos, hogy nem adjuk fel a küzdelmet. Mindent megteszünk annak érdekében, hogy a visszavágón jó eredményt érjünk el, s meglátjuk, mire lesz elegendő.”

EURÓPA-LIGA
2. SELEJTEZŐKÖR, 1. MÉRKŐZÉS
Nomme Kalju (észt)–Videoton 0–3 (Pátkai 8., Scsepovics 46., 74. – mindkettő 11-esből)

A mérkőzés online tudósítását ide kattintva olvashatja!

VISSZAVÁGÓ (július 20. – csütörtök)
21.00:
Videoton–Nomme Kalju (észt) – élőben az NSO-n!

Legfrissebb hírek

A Salzburg legyőzése után 93 százalék az esély a Ferencváros El-továbbjutására

Európa-liga
3 órája

„Szomorú, hogy ilyen megtörténhet, de ez csak feltüzelte a csapatot” – Ötvös Bence az FTC-szurkolókról

Európa-liga
3 órája

„Jobb lett volna átengedni azt a vonatot!” – Orbán Viktor is reagált az FTC győzelmére

Európa-liga
5 órája

„Ezen alaposan el kell gondolkodnunk” – beszólt csatárainak a Roma edzője az újabb El-kudarc után

Európa-liga
5 órája

„Nem tagadtuk meg a belépést” – hárít az osztrák belügy a Fradi-szurkolók ügyében

Európa-liga
6 órája

Varga Barnabás: A kihagyott tizenegyes csak extra motivációt adott

Európa-liga
7 órája

Dibusz Dénes: Egy újabb három pont szinte már továbbjutást érne

Európa-liga
8 órája

Az osztrák sajtó szerint a Fradi az egyik legverhetőbb ellenfele volt a Salzburgnak

Európa-liga
9 órája
Ezek is érdekelhetik