MU: Ibrahimovic térdében két szalag is elszakadt – sajtóhír

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.04.21. 20:32
null
Nem hivatalos hírek szerint súlyos Zlatan Ibrahimovic sérülése (Fotó: AFP)
A Sky Sports információi szerint a Manchester United csütörtök esti, Anderlecht elleni  Európa-liga mérkőzésén súlyos térdsérülést szenvedő Zlatan Ibrahimovic számára véget ért a 2016–2017-es idény. Az olasz Gianluca Di Marzio úgy tudja, a svéd csatár jobb térdében az elülső keresztszalag és az egyik oldalszalag is elszakadt, a játékosra 8-9 hónap kényszerpihenő vár.

Az olasz újságíró bizalmasa Mino Raiolának, Ibrahimovic menedzserének, akitől az információt megtudhatta. A klub még nem közölte hivatalosan a diagnózist.

A tavaly nyáron Párizsból érkezett 35 éves Ibrahimovic eddig 28 gólt szerzett tétmérkőzésen a csapatban, és szóban megegyezett az egyéves szerződéshosszabbításáról is. Kérdés viszont, hogy mennyire súlyos a sérülése, ha tényleg kilenc hónapos kihagyás vár rá, a következő idény elejéről is lemaradhat, egyes hírek szerint a karrierjének is véget vethet a sérülés.

A Manchester United bejutott az elődöntőbe az Európa-ligában, amelynek döntőjét éppen Ibrahimovic hazája, Svédország fővárosában, Stockholmban rendezik meg.



 

Legfrissebb hírek

Szemlátomást élvezi a futballt Sevillában az MU-nál felsülő brazil szélső

Spanyol labdarúgás
2025.09.11. 18:44

EURÓPA-LIGA 2025–2026, PROGRAM, EREDMÉNYEK, TUDNIVALÓK

Európa-liga
2025.09.04. 11:50

Jogosulatlanul lépett pályára a Grimsby egyik játékosa a Manchester United elleni Ligakupa-meccsen

Angol labdarúgás
2025.09.02. 15:18

Kölcsönadta fiatal középpályását a Liverpool – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.09.01. 23:41

Höjlund a Napoliban folytatja pályafutását – hivatalos

Olasz labdarúgás
2025.09.01. 20:08

Európa-liga: elkészült a Ferencváros programja

Európa-liga
2025.08.30. 21:14

Öngól és büntető kellett az MU első győzelméhez; Grealish szárnyal az Evertonban

Angol labdarúgás
2025.08.30. 18:12

Az MU centere Nápolyba, a Liverpool bekkje Rómába tart – sajtóhír

Olasz labdarúgás
2025.08.30. 14:34
Ezek is érdekelhetik