Győri ETO: Lipták és Strestík El-szereplése is kérdéses

Vágólapra másolva!
2014.07.12. 09:42
A Győri ETO két kulcsemberének is bizonytalanná vált a játéka az IFK Göteborg elleni Európa-liga-mérkőzésen – olvasható a klub hivatalos oldalán.

Lipták Zoltán a múlt heti felkészülési meccset vádlisérülés miatt kihagyta, a hétközi edzéseknél úgy tűnt, minden rendben van, azonban – mint beszámoltunk róla – pénteken a Slovácko ellen negyed óra után cserét kért. Elképzelhető, hogy újra meghúzódott, így majd csak az orvosi vizsgálatok után lehet megmondani, mikor jelentkezhet ismét játékra.

Marek Strestík az egyik tréningen sérült meg, egy párharcnál rosszul esett és kiugrott a válla. A támadónak most fel van kötve a karja, pihennie kell, így jelenleg ő sem áll Horváth Ferenc rendelkezésére.

Az El második selejtezőkörének első találkozóján az ETO csütörtökön 20.45 órás kezdéssel fogadja svéd ellenfelét.

Legfrissebb hírek

Tóth Alex sérült, Dibusz Dénes visszatérhet a Salzburg ellen

Európa-liga
1 órája

Európa-liga: most már elég „csak” jól játszani az osztrák csapat ellen

Európa-liga
8 órája

Kórházba került a Bologna vezetőedzője, nem lesz ott a bukaresti El-meccsen

Olasz labdarúgás
Tegnap, 17:16

Európa-liga-újonc játékvezető fújja a sípot a Ferencváros salzburgi mérkőzésén

Európa-liga
Tegnap, 11:11

Nem lehetnek izraeli szurkolók az Aston Villa elleni El-találkozón

Európa-liga
2025.10.17. 10:54

Iskolajátékkal verte meg a Győr a Gloriát a női kézi BL-ben

Kézilabda
2025.10.04. 19:32

Tóth Alex: A nyolcba kerülés is lehet a cél

Európa-liga
2025.10.03. 13:49

A Genk edzője: Felhívtam a srácok figyelmét Varga Barnabásra

Európa-liga
2025.10.03. 08:27
Ezek is érdekelhetik