El: Ezt csak mi tudtuk volna elrontani - Gosztonyi

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.07.24. 22:48
A DVTK labdarúgócsapata a kétgólos idegenbeli siker után, bár vereséget szenvedett Nyíregyházán, továbbjutott a Liteksz Lovecs ellen. A diósgyőriek gólszerzője, Gosztonyi András szerint többet tettek a győzelemért ellenfelüknél, és ezzel bizonyították, hogy nincs számukra lehetetlen.

„A tizenegyesemmel már három nulla volt összesítésben, és bár a vége szorosra sikeredett, nagyon boldogok vagyunk. Többet tettünk a továbbjutásért, megérdemelten jutottunk tovább. Nagyon jól felkészítettek minket az ellenfélből, és maximálisan sikerült is ezeket betartani, megvalósítani. Miután gólt szereztünk itthon is, ezt csak mi tudtuk volna elrontani. Bár valóban izgulnunk kellett, pozitív számunkra ez a két mérkőzés. Bizonyítottuk, hogy nincs lehetetlen, akarattal és alázattal bármit el tudunk érni" – értékelte a mérkőzést a DVTK gólszerzője, Gosztonyi András. Gosztonyi András.

Legfrissebb hírek

Tóth Alex sérült, Dibusz Dénes visszatérhet a Salzburg ellen

Európa-liga
1 órája

Európa-liga: most már elég „csak” jól játszani az osztrák csapat ellen

Európa-liga
8 órája

Kórházba került a Bologna vezetőedzője, nem lesz ott a bukaresti El-meccsen

Olasz labdarúgás
Tegnap, 17:16

Európa-liga-újonc játékvezető fújja a sípot a Ferencváros salzburgi mérkőzésén

Európa-liga
Tegnap, 11:11

Nem lehetnek izraeli szurkolók az Aston Villa elleni El-találkozón

Európa-liga
2025.10.17. 10:54

Tóth Alex: A nyolcba kerülés is lehet a cél

Európa-liga
2025.10.03. 13:49

A Genk edzője: Felhívtam a srácok figyelmét Varga Barnabásra

Európa-liga
2025.10.03. 08:27

„Hiába dominált a Genk..." – a belga sportsajtó szerint nem megérdemelt a Fradi sikere

Európa-liga
2025.10.03. 07:22
Ezek is érdekelhetik