El: norvég csapat a kizárt Besiktas helyén a főtáblán

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.08.30. 09:03
A nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) elutasította a Besiktas labdarúgócsapatának fellebbezését az Európa-ligából való kizárása ellen. Az európai szövetség (UEFA) úgy döntött, hogy a török együttes helyett a norvég Tromsö lesz az El főtábláján.

A fogadási botrányban érintett Besiktast kizárta az UEFA az Európa-ligából, majd a klub a CAS-hoz fordult jogorvoslatért. A nemzetközi Sportdöntőbíróság azonban nem kegyelmezett, elutasította a fellebbezést, így a török csapat – annak ellenére, hogy a selejtező rájátszásában legyőzte a Tromsőt, így kiharcolta a főtáblára jutást – nem folytathatja szereplését a sorozat 2013–2014-es kiírásában.

A Besiktas helyett az általa legyőzött Tromsö került a főtáblára, melynek sorsolását pénteken 13 órakor tartják Monacóban. A Nemzeti Sport Online-on élő, szöveges tudósítást olvashatnak a sorsolásról.

EURÓPA-LIGA
A CSOPORTKÖR MEZŐNYE ÉS A SORSOLÁS ELŐTTI KALAPOK
(sorsolás: Monaco, péntek, 12.45 ó)

1. KALAP:
Valencia (spanyol), Olympique Lyon (francia), Tottenham Hotspur (angol), Dinamo Kijev (ukrán), PSV (holland), Bordeaux (francia), Rubin Kazany (orosz), Sevilla (spanyol), Standard Liege (belga), Fiorentina (olasz), Lazio (olasz), Tromsö (norvég)**

2. KALAP:
PAOK (görög), Salzburg (osztrák), Genk (belga), Dinamo Zagreb (horvát), Dnipro (ukrán), Trabzonspor (török), Anzsi Mahacskala (orosz), Real Betis (spanyol), Wigan Athletic (angol), Swansea City (angol), Freiburg (német)*, Eintracht Frankfurt (német)*

3. KALAP: Vitória Guimaraes (portugál), Legia Warszawa (lengyel), Maccabi Haifa (izraeli), Rapid Wien (osztrák), Pacos Ferreira (portugál), Estoril (portugál), Sheriff Tiraspol (moldovai), Csornomorec (ukrán), NK Maribor (szlovén), Kubany Krasznodar (orosz), Elfsborg (svéd)*

4. KALAP: Maccabi Tel-Aviv (izraeli), Slovan Liberec (cseh), Thun (svájci), Zulte Waregem (belga), Apollon Limasszol (ciprusi), St. Gallen (svájci), Esbjerg (dán), NK Rijeka (horvát), Pandurii (román), Ludogorec (bolgár), Sahtyor Karagandi (kazah)

* A csillaggal jelölt csapatok még eggyel lejjebb csúszhatnak a kiemelési rendszerben, mivel az AZ (holland)–Atromitosz (görög) párharc visszavágóját csak pénteken fejezik be és a csütörtökön párharcot veszítő csapatok közül is felkerül még egy – sorsolással – a főtáblára.

Legfrissebb hírek

Tóth Alex sérült, Dibusz Dénes visszatérhet a Salzburg ellen

Európa-liga
27 perce

Európa-liga: most már elég „csak” jól játszani az osztrák csapat ellen

Európa-liga
7 órája

Kórházba került a Bologna vezetőedzője, nem lesz ott a bukaresti El-meccsen

Olasz labdarúgás
Tegnap, 17:16

Európa-liga-újonc játékvezető fújja a sípot a Ferencváros salzburgi mérkőzésén

Európa-liga
Tegnap, 11:11

Nem lehetnek izraeli szurkolók az Aston Villa elleni El-találkozón

Európa-liga
2025.10.17. 10:54

Tóth Alex: A nyolcba kerülés is lehet a cél

Európa-liga
2025.10.03. 13:49

A Genk edzője: Felhívtam a srácok figyelmét Varga Barnabásra

Európa-liga
2025.10.03. 08:27

„Hiába dominált a Genk..." – a belga sportsajtó szerint nem megérdemelt a Fradi sikere

Európa-liga
2025.10.03. 07:22
Ezek is érdekelhetik