UEFA: elutasítva - a Fener és a Lazio is marad zárt kapuk mögött

Vágólapra másolva!
2013.03.12. 11:55
Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) fellebbviteli bizottsága elutasította a Fenerbahce és a Lazio beadványát, így a pénzbüntetések mellett mind a két klubnak zárt kapuk mögött kell pályára lépnie az Európa-liga nyolcaddöntőjének visszavágóján.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, a Fenerbahce legutóbb már zárt kapuk mögött fogadta a BATE Boriszovot az El-ben a legjobb 32 között, de mivel a stadion mellett ünneplő szurkolók egy pirotechnikai eszközt dobtak a pályára, a Fenernek a következő, Plzen elleni március 14-i mérkőzését is nézők nélkül kell megrendeznie. Az isztambuli klubot – amely 60 ezer eurót is kénytelen befizetni az európai szövetség kasszájába – egy két évre felfüggesztett büntetéssel is szankcionálták: eszerint a sárga-kékek nem indulhatnak a következő olyan európai kupaidényben, amelyre kivívják a részvételi jogot, ha a drukkerei ismét rendbontást követnek el. Ahogy arról korábban beszámoltunk, a Fenerbahce legutóbb már zárt kapuk mögött fogadta a BATE Boriszovot az El-ben a legjobb 32 között, de mivel a stadion mellett ünneplő szurkolók egy pirotechnikai eszközt dobtak a pályára, a Fenernek a következő, Plzen elleni március 14-i mérkőzését is nézők nélkül kell megrendeznie. Az isztambuli klubot – amely 60 ezer eurót is kénytelen befizetni az európai szövetség kasszájába – egy két évre felfüggesztett büntetéssel is szankcionálták: eszerint a sárga-kékek nem indulhatnak a következő olyan európai kupaidényben, amelyre kivívják a részvételi jogot, ha a drukkerei ismét rendbontást követnek el.

Az UEFA a Lazio fellebbezését szintén elutasította, így a rómaiak Stuttgart elleni visszavágója is marad zárt kapuk mögött a 40 ezer eurós pénzbüntetés mellett. Az európai szövetség azzal indokolta a döntését, hogy a Lazio szurkolóinak a Mönchengladbach elleni 2–0-s győzelem alkalmával rasszista megnyilvánulásai voltak, valamint a mérkőzés közben petárdákat dobtak a pályára. A rómaiak zárt kapus büntetése két találkozóra szól, így ha a Stuttgart ellen kiesnek, akkor a következő nemzetközi szereplés alkalmával kell letölteniük a büntetést.

A szövetség emellett részben helyt adott a Rubin Kazany fellebbezésének, és háromról két meccsre csökkentette az Atlético Madrid ellen kiállított César Navas eltiltását, aki a Levante elleni csütörtöki visszavágón tölti le büntetésének második felét, azaz egy esetleges továbbjutással a negyeddöntőben már pályára léphetne az orosz csapatban. Az első felvonáson gól nélküli döntetlen született, míg a visszavágót csütörtökön 18 órakor rendezik.

A Lazio–Stuttgart mérkőzés csütörtökön 21.05 órakor kezdődik – az odavágón 2–0-ra nyertek idegenben az olaszok –, a Fenerbahce–Viktoria Plzen találkozót pedig szintén ugyanebben az időpontban rendezik, itt a törökök szereztek egygólos előnyt az odavágón.

 

Legfrissebb hírek

A Lazio legyőzésével a tabella élére ugrott az Internazionale

Olasz labdarúgás
9 órája

Ha így folytatja a Ferencváros az Európa-ligában, bőven tízmillió euró fölé kerülhet a pénzdíja

Európa-liga
2025.11.08. 07:11

„Gyerekes hibákból gólokat kapni...” – nem kímélték a Ludogorecet a bolgár lapok

Európa-liga
2025.11.07. 08:30

A bravúr kapujában – Thury Gábor jegyzete

Európa-liga
2025.11.06. 23:58

Tóth Alex: Minden a terv szerint alakult

Európa-liga
2025.11.06. 23:27

A Romától is kikapott a Rangers, idegenben nem tudott nyerni a Fenerbahce az El-ben

Európa-liga
2025.11.06. 23:17

Karnyújtásnyira a továbbjutás: a Ferencváros zsinórban harmadik El-mérkőzését is megnyerte

Európa-liga
2025.11.06. 22:54

Ezekkel a gólokkal győzte le a Ferencváros a Ludogorecet – videók

Európa-liga
2025.11.06. 22:04
Ezek is érdekelhetik