El: Madridban nem tudják, a Celticre vagy Vanczákékra számítsanak-e

Vágólapra másolva!
2011.09.13. 15:18
Egy polgári bíróság felszólította az Európai Labdarúgó-szövetséget, hogy törölje a Sion Európa-ligából történt kizárását, és a Vanczák Vilmost is foglalkoztató klub szerepelhessen a második számú kontinentális kupasorozatban.

A Sion a hivatalos honlapján számolt be a Vaud kantonban található bíróság határozatáról, amely szerint az UEFA – a csapat mellett – köteles az átigazolási mizéria miatt eltiltott játékosok szerepeltetését is engedni az Európa-ligában.

Mint ismert, a Sion legyőzte a Celticet a selejtező utolsó körében, de a skót klub megóvta a párharcot, mondván, a FIFA egy 2009-es, ám csak idén januárban hatályba lépett ítélete alapján a Sion egy évig nem igazolhatott volna játékost. Vanczák klubja azzal védekezett, hogy a tiltást a svájci bíróság ideiglenesen feloldotta, és engedélyt adott rá, hogy augusztusban hat új játékost szerződtessen. Ezt azonban az UEFA nem fogadta el.

A svájci klub fellebbezett az európai szövetségnél, amely ma délután dönt az ügyben, de a polgári bíróság ítélete szerint az együttest elvileg vissza kellene venni az Európa-ligába.

Mindenesetre a spanyol sajtó kíváncsian várja, hogy a Celtic vagy a Sion érkezik-e csütörtökön Madridba, az Atlético elleni meccsre.

Legfrissebb hírek

A Lugano vár a Paksra, ha továbbjut az El-selejtezőben

Európa-liga
2 órája

A Braga és a Partizan Beograd is ellenfele lehet a Paksnak az El második selejtezőkörében

Európa-liga
6 órája

Adva van a megoldás – Thury Gábor jegyzete

Európa-liga
15 órája

Kolozsváron örülnek a Paksnak, és bíznak a továbbjutásban

Európa-liga
21 órája

„Remélem, tanultunk a tavalyiból” – Hahn János az El-sorsolás után

Európa-liga
22 órája

A kolozsvári CFR vár a Paksra az Európa-liga selejtezőjének első körében

Európa-liga
Tegnap, 15:13

Labdarúgás: a Győri ETO nyerte az U17-es kupát

Utánpótlássport
2025.06.14. 12:38

Válogatott: jöhet a Rossi-éra 100. gólja és a 24. legyőzött ellenfél

Magyar válogatott
2025.06.06. 12:19
Ezek is érdekelhetik