Európa-liga: Rutten Dzsudzsákot és Lenst hibáztatta a vereség után

Vágólapra másolva!
2011.04.08. 00:14
Fred Rutten, a PSV vezetőedzője csalódott volt a Benfica otthonában elszenvedett 4–1-es vereség után az Európa-liga negyeddöntőjében, és a szakember szerint két alkalommal is azért kapott gólt a holland együttes, mert Dzsudzsák Balázs, illetve Jeremain Lens nem ért vissza a portugál csapat fellépő védőjével.

„Ez az ellenfél túl nagy falat volt számunkra. Az első félidőben gyilkos tempóban játszott a Benfica, nem tudtuk tartani a lépést. Ha ezeken a meccseken kinyílik a csapat, nem marad esély az európai kupában. A Benfica támadásokhoz fellépő szélső védői meghatározóak voltak az eredmény szempontjából. Kétszer is amiatt kaptunk gólt, hogy nem zártunk vissza a szélen. Zavarba ejtő pillanatok voltak” – mondta Rutten.

A szakember név szerint ugyan nem említette meg a két játékost, de a holland vi.nl hangsúlyozza, Rutten Dzsudzsák és Lens védőmunkájával volt elégedetlen.

Legfrissebb hírek

Ha így folytatja a Ferencváros az Európa-ligában, bőven tízmillió euró fölé kerülhet a pénzdíja

Európa-liga
2025.11.08. 07:11

„Gyerekes hibákból gólokat kapni...” – nem kímélték a Ludogorecet a bolgár lapok

Európa-liga
2025.11.07. 08:30

A bravúr kapujában – Thury Gábor jegyzete

Európa-liga
2025.11.06. 23:58

Tóth Alex: Minden a terv szerint alakult

Európa-liga
2025.11.06. 23:27

Karnyújtásnyira a továbbjutás: a Ferencváros zsinórban harmadik El-mérkőzését is megnyerte

Európa-liga
2025.11.06. 22:54

Ezekkel a gólokkal győzte le a Ferencváros a Ludogorecet – videók

Európa-liga
2025.11.06. 22:04

Dibusz: A Ludogorec ellen várható el leginkább, hogy győztesen hagyjuk el a pályát

Európa-liga
2025.11.06. 13:32

Labdarúgás: itthon játssza az Eb-selejtezőket az U19-es válogatott

Utánpótlássport
2025.11.06. 11:30
Ezek is érdekelhetik