El, I-csoport: Én biztos beleértem a lövésbe, de mindegy - Dzsudzsák

Vágólapra másolva!
2010.10.21. 21:21
Címkék
A DVSC labdarúgócsapata egygólos vereséget (1–2) szenvedett a Puskás-stadionban a holland PSV-től az Európa-liga csoportkörének 3. fordulójában. A vendégek győztes találata az eindhoveniek magyar légiósának, Dzsudzsák Balázsnak a nevéhez fűződik, még akkor is, ha szokásától eltérően ezúttal különösebben nem tehetett róla.

„Amikor jöttünk le a pályáról, beszéltem csapattársammal, Reisszel, aki azt mondta, hogy ő biztosan nem ért bele a labdába – reflektált Dzsudzsák Balázs arra, hogy az UEFA hivatalos oldala, így onnan átvéve minden nemzetközi honlap a szünetben pályára érkező csereembernek adta a vendégek találatát. – Rajtam biztosan megpattant a labda, a lényeg azonban az, hogy a három pont be tudtuk gyűjteni. De azért jó lenne, ha hivatalosan is nekem adnák a gólt, mert akkor ez lenne életem első fejes gólja."

„Egész héten úgy készültünk, nemcsak a holland sajtó vagy a közvélemény, hanem elsősorban saját magunk miatt is, hogy megverjük a Debrecent. Így ugyanis olyan lépéselőnyre teszünk szert, hogy a következő hazai meccsünkön már tulajdonképpen a továbbjutásért léphetünk pályára. Utána biztonságban érezhetjük magunkat, ennek a mai győzelemnek ez volt az igazi tétje számunkra. Furcsa volt a Puskás-stadionban így pályára lépni. Kicsit meglepődtem a Debrecen defenzív játékán, még kettő-egyes vezetésünknél is alig akartak kijönni a tizenhatosukon kívülre" – zárta gondolatait a Nemzeti Sport Online-nak a magyar.

Legfrissebb hírek

NFL: J. J. McCarthy pazar utolsó negyedével óriásit fordított a Vikings

Amerikai sportok
6 perce

Főleg fiatalok kaptak meghívót a női vízilabda-válogatott szeptemberi összetartására

Vízilabda
47 perce

Zidane nagy erőkkel készül a francia válogatott átvételére

Francia labdarúgás
49 perce

Elhagyta az útlevelét, majdnem Törökországban rekedt Lamine Yamal – videó

Spanyol labdarúgás
1 órája

A MOB főtitkára szerint 14 magyar indulása várható a téli olimpián

Téli sportok
1 órája

Dibusz Dénes vizsgálaton járt, kérdéses lehet a játéka a portugálok ellen – sajtóhír

Magyar válogatott
1 órája

3x3-as kosárlabda: Jakab Máté nem szeretné, ha még egyszer teljes csapatcserére lenne szükség

Kosárlabda
2 órája

Schneller Domonkos: A sportkerékpárosok nem útakadályok

Kerékpár
2 órája
Ezek is érdekelhetik