El, I-csoport: Dzsudzsáknak barackot nyomok a fejére - Herczeg

Vágólapra másolva!
2010.10.21. 21:33
Címkék
A DVSC klubmenedzsere, Herczeg András a PSV elleni El-meccset követően elmondta, jobbak voltak a hollandok, de egy kis szerencsével legalább egy pontot itthon tarthattak volna.

„Mindenki tudta, hogy a PSV jobb csapat, ennek ellenére fegyelmezetten játszottunk, sikerült gólt is lőnünk, de az egyenlítő gólt nagyon rosszkor kaptuk. A második félidőben a vendégek többet birtokolták a labdát, jobban játszottak" – mondta a sajtótájékoztatón Herczeg András, aki elismerte, hogy a második játékrészre elfáradt a csapata.

„Védekezésben nagyon sokat kellett mozognunk, ami rengeteg energiát felemésztett, valóban elfáradtunk. Sajnos nem voltunk annyira labdabiztosak, mint Genovában, ezért nem volt elég hatékony a támadójátékunk" – folytatta.

Herczeg Yannick lecserélését többek között azzal indokolta, hogy a szélső nem lépett vissza a labdákért.

„Yannicknak többet kellett volna kérnie a labdát, mert képes lett volna arra, hogy megjátssza, emellett el is fáradt. Szerettünk volna átállni kétékes játékra, ezért állt be később Rezes – fogalmazott Herczeg. – A PSV a játék képe alapján ugyan megérdemelte a győzelmet, de az akkor is tény, hogy csak egy megpattanó, szerencsés lövésnek köszönheti a sikert. Dzsudzsáknak emiatt barackot nyomok a fejére."

Hangsúlyozta: bízik benne, hogy a folytatásban is hasonlóan szoros mérkőzéseket tudnak játszani.

Legfrissebb hírek

NFL: J. J. McCarthy pazar utolsó negyedével óriásit fordított a Vikings

Amerikai sportok
7 perce

Főleg fiatalok kaptak meghívót a női vízilabda-válogatott szeptemberi összetartására

Vízilabda
48 perce

Zidane nagy erőkkel készül a francia válogatott átvételére

Francia labdarúgás
51 perce

Elhagyta az útlevelét, majdnem Törökországban rekedt Lamine Yamal – videó

Spanyol labdarúgás
1 órája

A MOB főtitkára szerint 14 magyar indulása várható a téli olimpián

Téli sportok
1 órája

Dibusz Dénes vizsgálaton járt, kérdéses lehet a játéka a portugálok ellen – sajtóhír

Magyar válogatott
1 órája

3x3-as kosárlabda: Jakab Máté nem szeretné, ha még egyszer teljes csapatcserére lenne szükség

Kosárlabda
2 órája

Schneller Domonkos: A sportkerékpárosok nem útakadályok

Kerékpár
2 órája
Ezek is érdekelhetik