El, I-csoport: A DVSC elfáradt, Dzsudzsák többet is vállalhatott volna - Rutten

Vágólapra másolva!
2010.10.21. 20:57
Címkék
A hollandok szakvezetője, Fred Rutten szerint a PSV annak köszönhette 2–1-es győzelmét a DVSC elleni El-meccsen, hogy a hazaiak elfáradtak. A szakember hozzátette, elégedett csapata magyar játékosa, Dzsudzsák Balázs teljesítményével, igaz, a középpályás egy talán kicsivel többet is vállalhatott volna.

„Nagyon nehéz meccsen vagyunk túl, hiszen sokáig tartott, amíg feltörtük a DVSC-védelmét, de a második félidőben a debreceniek elfáradtak, és ez valamivel könnyebbé tette a dolgunkat, több területünk nyílt" – nyilatkozta a vendégeket irányító Fred Rutten a DVSC–PSV Európa-liga-mérkőzést követő sajtótájékoztatón.

„Dzsudzsák Balázs számára ez egy nehéz találkozó volt. Kevés labdát kapott a meccs elején, ez nem könnyítette a helyzetét. Kicsit többet is vállalhatott volna, de összességében elégedett vagyok vele" – tette hozzá a szakember az NSO kérdésére.

Legfrissebb hírek

Főleg fiatalok kaptak meghívót a női vízilabda-válogatott szeptemberi összetartására

Vízilabda
42 perce

Zidane nagy erőkkel készül a francia válogatott átvételére

Francia labdarúgás
44 perce

Elhagyta az útlevelét, majdnem Törökországban rekedt Lamine Yamal – videó

Spanyol labdarúgás
59 perce

A MOB főtitkára szerint 14 magyar indulása várható a téli olimpián

Téli sportok
1 órája

Dibusz Dénes vizsgálaton járt, kérdéses lehet a játéka a portugálok ellen – sajtóhír

Magyar válogatott
1 órája

3x3-as kosárlabda: Jakab Máté nem szeretné, ha még egyszer teljes csapatcserére lenne szükség

Kosárlabda
2 órája

Schneller Domonkos: A sportkerékpárosok nem útakadályok

Kerékpár
2 órája

Labdarúgás: három magyar játékos igazolt az U17-es Serie A-ba

Utánpótlássport
2 órája
Ezek is érdekelhetik