UEFA: zárt kapus büntetést kapott Sáfár klubja szurkolói rendbontás miatt

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2010.02.18. 20:09
Címkék
Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) csütörtöki döntése értelmében két nemzetközi mérkőzést zárt kapuk mögött kell megvívnia, valamint 20 ezer eurós pénzbüntetést kell fizetnie a Sáfár Szabolcsot is foglalkoztató osztrák Austria Wien csapatának.

Az UEFA a spanyol Athletic Bilbao elleni, december 3-i Európa-liga-összecsapáson történt szurkolói rendbontások miatt sújtotta ezekkel a szankciókkal a bécsi együttest. A klub csütörtöki bejelentése szerint az egyik találkozóra vonatkozó zárt kapus büntetést két évre felfüggesztették.

„Ez egyelőre csak részítélet, és ahogyan arra számítottunk, meglehetősen szigorú döntés – mondta Markus Krätschmer, az Austria elnöke. – Először megvárjuk a legkésőbb keddig elkészülő írásos határozatot, aztán eldöntjük, hogy fellebbezünk-e.”

Legfrissebb hírek

A Juventus két góllal győzte le a Balogh Botond nélküli Parmát

Olasz labdarúgás
4 perce

Sallai 79 percet játszott, kiütéses sikerével százszázalékos maradt a Galatasaray

Légiósok
11 perce

Az első fordulóban búcsúzott a US Opentől Marozsán

Tenisz
39 perce

A Paks győzni tudott az MTK otthonában is, és a tabella élére ugrott

Labdarúgó NB I
48 perce

1. HNL: negyedik meccsén sem tudott nyerni a sereghajtó Eszék

Minden más foci
1 órája

Buchanan triplázott, a Villarreal öt góllal küldte haza a Gironát

Spanyol labdarúgás
1 órája

La Liga: Oviedo–Real Madrid

Spanyol labdarúgás
1 órája

Európai kézilabdaligák: Pénzes Laura hét góllal járult hozzá csapata továbbjutásához a Német Kupában

Kézilabda
1 órája
Ezek is érdekelhetik