Nem bírt az első meccsen a Dinamo Kijev a Sahtar Doneckkel

Vágólapra másolva!
2009.04.30. 20:30
Címkék
Kissé visszafogottan kezdte a Dinamo Kijev és a SahtarDoneck az UEFA-kupa-elődöntőt, ám a hazaiak megrázták magukat és a 22. percben – ha csak Csihrinszkij öngóljával is – megszerezték a vezetést. Sokáig úgy tűnt, hogy 1–0 marad a végeredmény, ám a 68. percben Fernandinho lehetetlen helyzetből a kapuba talált, és kiegyenlített.
Olekszandr Alijev (jobbra) és társai sokáig vezettek, ám végül meg kellett elégedniük a döntetlennel
Olekszandr Alijev (jobbra) és társai sokáig vezettek, ám végül meg kellett elégedniük a döntetlennel
Olekszandr Alijev (jobbra) és társai sokáig vezettek, ám végül meg kellett elégedniük a döntetlennel
Olekszandr Alijev (jobbra) és társai sokáig vezettek, ám végül meg kellett elégedniük a döntetlennel
Az utoljára kiírt UEFA-kupa egyik elődöntőjének első mérkőzésén két ukrán gárda csapott össze a döntőbe jutásért. Az első negyedóra igencsak nyögvenyelősen indult, mindkét gárda rettentően idegesen játszott, s a tizenhatoshoz érve rendre elfogyott a játékosok tudománya. Tegyük hozzá azt is, hogy ekkor a vendégeknél volt többet a labda.

Az első negyedórát követően aztán a hazaiak megnyugodtak, s előbb Alijev szabadrúgása, majd Milevszkij lövése kerülte el centikkel a Sahtar kapuját. Aztán a 22. percben éppen ők – na meg a Sahtar védője, Csihrinszkij – hozták össze a vezető gólt, hiszen előbbi szabadrúgása után az utóbbi elől mentve talált a saját kapujába a védő.

Ezután már a vendégek is megemberelték magukat, főleg Fernandinho, aki két perc alatt kétszer is veszélyeztetett. Az első lövését még könnyedén, a másodikat már nagy bravúrral hárította Bohus kapus.

A félidő hajrája azonban megint a Dinamóé volt, miután Alijev, Bangoura és Correa lövései ijesztgették a vendégeket, de végül egyik kísérlet sem találta el a kaput. Az első félidőben látottakkal mindkét edző elégedetlen lehetett, mert a szünetben cseréltek.

Ez végül a vendégeknek jött be, bár a hazaiak voltak továbbra is veszélyesebbek, ám a 68. percben a vendégek legjobbja, Fernandinho harmadik lehetőségét kihasználva kiegyenlített.

Még az egy gólos vezetés sem volt megnyugtató a hazaiaknak, a döntetlen pedig egyenesen rossz, ráadásul nem is már felpörögni, sőt inkább a vendégek veszélyeztettek. Ugyanakkor a folytatásban a Dinamo előtt adódott a legnagyobb lehetőség: Alijev – csapata legjobbja – azonban nem tudott túljárni Pjatov kapus eszén.

Elkeseredetten próbálkozott a Kijev, de már nem tudott gólt szerezni, így a Sahtar várhatja kedvezőbb helyzetből a visszavágót.

A MÉRKŐZÉS GÓLJAI VIDEÓN

1–0, Csihrinszkij



1–1, Fernandinho



UEFA-KUPA


Helyszín: Kijev, Olimpiai Stadion
Játékvezető: Konrad Plautz (osztrák)
Asszisztensek: Roland Heim, Armin Eder (osztrákok)

A KEZDŐCSAPATOK
DINAMO KIJEV SAHTAR DONYECK
Bohus Pjatov
Betao Srna
Sabljic Rat
el-Kadduri Csihrinszkij
Yussuf Kucher
Vukojevic Duljaj
Ninkovics Hübschman
Correa Ilsinho
Alijev Jádson
Milevszkij Fernandinho
Bangoura Luiz Adriano
Vezetőedző: Jurij Szjomin Vezetőedző: Mircea Lucescu

Gólszerző: Csihrinszkij (22. – öngól), ill. Fernandinho (68.)
Csere: Bangoura helyett Ghioane (46.), Correa helyett Cernat (83.), ill. Luiz Adriano helyett Gladkij (46.), Ilsinho helyett Willian (56.), Jadson helyett Lewandowski (76.)
Sárga lap: Vukojevic (42.), Correa (82.), ill. Kucher (65.)
Legfrissebb hírek

Egyik legjobbja távozik a Győr ellen készülő Rapidtól

Európa-konferencialiga
7 perce

Férfi röplabda Extraliga: október 20-án rajtol az új idény

Röplabda
22 perce

Mégsem távozik a Liverpool Eb-győztese; kivárnak Vinícius Júnior ügyében – keddi transzferhíradó

Minden más foci
24 perce

A Nemzeti Sport volt a legolvasottabb a sportmédiában a múlt héten is

Egyéb egyéni
39 perce

Weisz Árpád a legsikeresebb edzők között a Serie A-ban

Olasz labdarúgás
40 perce

Úszás: Jackl hatodik idővel döntős 400 vegyesen az ifjúsági vb-n

Utánpótlássport
42 perce

Adama Traoré távozott a Ferencvárostól – hivatalos

Labdarúgó NB I
47 perce

„Semmi sem változott” – nem áll Isak visszatérése útjába Eddie Howe

Angol labdarúgás
55 perce
Ezek is érdekelhetik