MLSZ: jövőre három magyar csapat indulhat az Európai Ligában

Vágólapra másolva!
2008.09.26. 17:47
Címkék
Az Európai-labdarúgó Szövetség (UEFA) a mai napon döntött arról, hogy az UEFA-kupa helyett jövőre új sorozat indul, Európai Liga néven, melyben több csapat szerepelhet, mint az UEFA-kupában. Ez pedig azt is jelenti, hogy az új sorozatban Magyarországot három csapat képviselheti. Erről az MLSZ adminisztrációs vezetője, Kovács István tájékoztatta a Nemzeti Sport Online-t.
„Nem sokkal ezelőtt kaptuk meg az UEFA hivatalos javaslatát, mely szerint Magyarországot a 2009-ben induló Európai Ligában három együttes is képviselheti” – nyilatkozta a Nemzeti Sport Online-nak Kovács István, az MLSZ adminisztrációs vezetője.Kovács elmondta, hogy az UEFA javaslata alapján a kupagyőztes és a második helyezett mellett (ez a két helyezés ért eddig Magyarországon UEFA-kupa indulást) a bajnoki harmadik is részt vehet az új sorozatban.Ezzel kapcsolatban a végső döntést az MLSZ október 31-i elnökségi ülésén hozza meg, ugyanis a magyar szövetség dönthet adott esetben úgy is, hogy a bajnoki 3. helyett a Ligakupa-győztes szerepeljen az új sorozatban.
Legfrissebb hírek

„Teljes tiszteletlenség!” – Donnarumma ügynöke jogi lépéseket fontolgat

Francia labdarúgás
9 perce

Veszélyben Schäfer András helye az Unionban

Légiósok
11 perce

Holtfáradt Paris Saint-Germain vár a Tottenhamre az Európai Szuperkupában

Bajnokok Ligája
21 perce

Fiatal szlovén centert igazolt a Győr

Kosárlabda
23 perce

Szécsi Márk: Most nyugodtabban játszhatunk

Labdarúgó NB I
35 perce

Arda Güler alapember lehet Xabi Alonso Real Madridjában

Spanyol labdarúgás
48 perce

Donnarumma egyezségre jutott; új kiszemelt a Liverpoolnál – szerdai transzferhíradó

Minden más foci
1 órája

Kovács Zoltán: Nincs okunk meggondolatlan döntéseket hozni, építkezési fázisban vagyunk

Labdarúgó NB I
1 órája
Ezek is érdekelhetik