Rangers-Fiorentina: a focit a visszavágóra tartogatják

Vágólapra másolva!
2008.04.24. 22:44
Kifejezetten gyenge első félidő után a két csapat egy igazán pocsék másodikat produkált. A gól, és valamire való komoly gólhelyzet nélkül véget érő mérkőzés szinte csak az utolsó tíz percben volt élvezhető a semleges nézők számára.
Darcheville (balra) és Gamberini küzdelme hűen tükrözi a meccs képét is
Fotó: Reuters
Darcheville (balra) és Gamberini küzdelme hűen tükrözi a meccs képét is
Darcheville (balra) és Gamberini küzdelme hűen tükrözi a meccs képét is
Fotó: Reuters
Darcheville (balra) és Gamberini küzdelme hűen tükrözi a meccs képét is

A Dzsudzsák Balázst foglalkoztató PSV-t búcsúztató Fiorentina a Rangers otthonába látogatott, és ahogy két hete Eindhovenben, úgy ez alkalommal is úgy játszott Cesare Prandelli csapata, mintha Olaszországban rendeznék a találkozót.

Az Ibrox Park közönségének azonban mintha fel sem tűnt volna, hogy alig jártak kedvenceik Frey kapuja előtt, a csapat játékához képest egész jó hangulatot varázsoltak. Ez már csak azért is volt nehezen érthető, mert a Fiorentina akarata minden érvényesült.

A Rangers gyakorlatilag feladta a hazai pályát, csupán az egyetlen Darcheville volt az, aki olykor átmerészkedett az olasz térfélre, sőt, valami elképesztő bátorságról tanúbizonyságot téve, néha még Frey kapuja előtt is felbukkant – ez azonban igencsak kevésnek bizonyult.

Ha skótokat leszóltuk a támadások lehetőségének feladásáért, a védekezés megszervezéséért mindenképpen dicséret illeti őket – hiszen hiába birtokolta 60 százalékban a labdát a vendégcsapat, az első nemzetközi meccsén a kapuban álló Alexandernek egy-két távoli lövés hatástalanításán kívül alig kellett játékba avatkoznia.

Kollégája, Frey azonban gyakorlatilag védés nélkül tudta le a 90 percet, amelynek a végén némileg felforrósodtak az indulatok és a görög Vasszarasz játékvezető kiosztott néhány sárga lapot.

Mindennél beszédesebb adat, hogy az UEFA statisztikái szerint a találkozó alatt a hazai gárdának nem sikerült eltalálni a kaput, és a vendégek sem lőtték rommá a skótok ketrecét: mindössze három lövés tartott kapu felé.

Az antifoci diadalában a legszomorúbb, hogy a két csapat közül az egyik mindenképp ott lesz a Manchesterben rendezett döntőben…

UEFA–KUPA


Helyszín: Glasgow
Nézőszám: 35 000
Vezeti: Kirosz Vasszarasz
Asszisztensek: Dimitriosz Bozacidisz, Dimitriosz Szaraidarisz

A KEZDŐCSAPATOK
RANGERS FIORENTINA
13 Alexander 1 Frey
21 Broadfoot 20 Jörgensen
24 Cuéllar 5 Gamberini
3 Weir 21 Újfalusi
5 Papac 19 Gobbi
28 Whittaker 22 Kuzmanovic
7 Hemdani 11 Liverani
23 Dailly 18 Montolivo
35 Davis 24 Santana
10 Nacho Novo 29 Pazzini
19 Darcheville 10 Mutu
Vezetőedző: Vezetőedző:
Walter Smith Cesare Prandelli

Csere: Novo helyett Buffel (58.), Darcheville helyett Cousin (58.), ill Pazzini helyett Vieri (80.)
Sárga lap: Santana (21.), Gamberini (79.), Gobbi (83.)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik