Juande Ramos nagyon boldog, hogy csapata ismét bekerült a fináléba

Vágólapra másolva!
2007.05.04. 10:42
Nagyon büszke csapatára Juande Ramos, a Sevilla vezetőedzője, hogy az együttes sorozatban másodszor került be a labdarúgó UEFA-kupa döntőjébe, miután csütörtökön este hazai pályán 2-0-ra legyőzte az Osasunát. Jose Ziganda megérti, hogy a játékosai mérgesek az elszalasztott esély miatt.
A sevillaiak öröme a visszavágó után
Reuters
A sevillaiak öröme a visszavágó után
A sevillaiak öröme a visszavágó után
Reuters
A sevillaiak öröme a visszavágó után

Szavazás

Ki nyeri 2007-ben az UEFA-kupát?

Írja be az itt látható számot!
A kupasorozat címvédője a 2006-os fináléban a Middlesbrough gárdáját győzte le 4-0-ra, és idén Luis Fabiano és Renato góljainak köszönhetően ismét kiharcolta, hogy a trófeáért játszhasson.

A két brazil játékos találata azt jelentette, hogy a címvédő összesítésben 2-1-re nyerte a párharcot – Pamplonában 1-0-s vereséget szenvedtek.

„Az, hogy sorozatban másodszor jutottunk el a döntőig, hatalmas eredmény, és ez nagyon kevés csapatnak sikerül – nyilatkozott a mérkőzés után Juande Ramos, a sevillaiak vezetőedzője. – Reménykedem abban, hogy jól játszunk majd, és újra meg tudjuk nyerni az UEFA-kupát; az mindennél többet jelentene.”

Jose Ziganda, az Osasuna vezetőedzője elmondta: megérti, hogy a játékosai miért annyira mérgesek az elődöntő második mérkőzése után, hiszen nem lehet tudni, lesz-e még valaha ekkora esélyük.

„Volt egy álmunk, a csapatnak és a szurkolóinknak is, de a mi utunk itt véget ért – nyilatkozta a vendégek mestere. – Egészen az első találatig a kényelmesen focizhattunk, és a hazaiakon látszott, hogy türelmetlenek.”

„Az első gólt elég 'olcsón' adtuk a Sevillának, és ami megtörtént velük Pamplonában, az most velünk is itt az Estadio Sanchez Pizjuanban – folytatta a szakember. – Mintha a játékosaim nem élvezték volna, hogy együtt vannak a pályán. Azt azonban tegyük hozzá, nagyon nehéz egy ilyen gárda ellen idegenben játszani, ahonnan ráadásul sok nagy csapat távozott már vesztesen. Emiatt a hangulat miatt szeret minden együttes otthon játszani a visszavágón.”

A fináléban a Sevilla az Espanyollal spanyol házi döntőt vív majd május 16-án Glasgowban, a Hampden Parkban.

EMLÉKEZTETŐ

UEFA-KUPA, ELŐDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓ:
SEVILLA - OSASUNA 2-0
Továbbjutott a Sevilla, 2-1-s összesítéssel
Helyszín: Sevilla (Ramon Sanchez Pizjuan)
Nézőszám: 42 000
Játékvezető: Graham Poll (angol)
Asszisztensek: Darren Cann, Roger East (angolok)
SEVILLA OSASUNA
1 Andrés Palop 13 Ricardo
4 Daniel Alves 19 Corrales
14 Escudé 2 Izquierdo
2 Javi Navarro 5 Cuéllar
6 Adriano 7 Cruchaga
16 Puerta 6 Raúl García
8 C. Poulsen 10 Puñal
11 Renato 12 Juanfran
18 Martí 16 David López
10 Luis Fabiano 24 Nekunam
12 Kanouté 15 Webó
Vezetőedző: Vezetőedző:
Juande Ramos José Ziganda
Gólszerző(k): Luis Fabiano (37.), Renato (53.)
Csere: Adriano helyett Duda (27.), Luis Fabiano helyett Kerzsakov (72.), Renato helyett Aitor Ocio (88.) ill. Punal helyett Valdo (61.), Juanfran helyett Delporte (71.), Izqueirdó helyett Munoz (83.)
Sárga lap: Cuellar (83.), Nekunam (85.), Munoz (87.) ill. Duda (77.), Escudé (86.)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik