Németh Hunor is ott van a Köbenhavn Konferencialiga-keretében

P.  GY. B. P. GY. B.
Vágólapra másolva!
2024.12.18. 16:01
Németh Hunor (Fotó: instagram/hunor.nhv, archív)
Az FC Köbenhavn labdarúgócsapata saját hivatalos oldalain tette közzé az utazó keretet a csütörtöki Konferencialiga-mérkőzésre.
Légiósok
2024.10.19. 09:03

Az FC Köbenhavnban fejlődik a magyar futball ígérete, Németh Hunor

„Kétezerhuszonhatig él a szerződésem, remélem, mire lejár, hosszabbítunk, és addigra teljes értékű tagja leszek az első keretnek.”

Csütörtökön 21 órakor a Bolla Bendegúzt foglalkoztató Rapid Wien vendége lesz az FC Köbenhavn. A dán csapat keretében helyet kapott Németh Hunor is.

A 17 éves magyar labdarúgó kilencszer játszott ősszel a koppenhágaiak U19-es csapatában, a felnőtteknél még nem mutatkozott be.

A Köbenhavn jelenleg 16. helyen áll a Konferencialigában. Az első fordulóban kikapott a Jagielloniától, azóta viszont négy meccsen nyolc pontot szerzett. A Rapid három győzelemmel kezdett, a következő két mérkőzésen viszont csak egy pontot szerzett.

 

Legfrissebb hírek

Maresca: A Betis lenyűgözően kezdett, aztán jött a második félidő

Európa-konferencialiga
Tegnap, 7:35

Videó: hiába vezetett a szünetben a Betis, a Chelsea négy gólt lőtt az utolsó 25 percben

Európa-konferencialiga
2025.05.28. 23:20

A Chelsea megnyerte a Konferencialigát is!

Európa-konferencialiga
2025.05.28. 22:58

Antony és Isco az egyik, Palmer és Cucurella a másik oldalon – így kezd a Betis és a Chelsea a Konferencialiga döntőjében

Európa-konferencialiga
2025.05.28. 19:55

Konferencialiga: angol–spanyol döntők – ez a statisztika nem a Chelsea mellett szól

Európa-konferencialiga
2025.05.28. 14:20

Négy NB I-es csapat próbál szerencsét ismét Európában

Labdarúgó NB I
2025.05.28. 09:01

„Apa-fia” csata a serlegért a Konferencialiga döntőjében

Európa-konferencialiga
2025.05.28. 06:35

Paks, Puskás Akadémia, ETO: még hiányos a lista, de lehet jól ismert klub az első európai ellenfél

Európa-liga
2025.05.26. 11:21
Ezek is érdekelhetik