Formula–E: debütált a gyorstöltés; az utolsó kanyar döntött az első dzsiddai futamról

H. L.H. L.
Vágólapra másolva!
2025.02.15. 09:57
Izgalmas végjátékot hozott az első dzsiddai futam (Fotó: DPPI)
Maximilian Günther az utolsó kanyarban előzött a győzelemért a Formula–E 2024–2025-ös kiírásának első dzsiddai versenyén. Az idei első sikerét arató német mögött Oliver Rowland zárt, míg a dobogó alsó fokára Taylor Barnard állhatott fel a történelmi futamon.

Négy szabad hétvége után folytatódott a Formula–E 2024–2025-ös kiírása, a harmadik állomás Dzsidda, ahol a duplaforduló első versenye történelmi jelentőségű pillanatot hozott, hiszen bemutatkozott a gyorstöltés. A pole pozícióból Maximilan Günther várhatta a piros lámpák kialvását, a 2024-es jakartai futam óta először élről induló német a rajtnál is meg tudta tartani a vezetést, ám a mellőle elrugaszkodó honfitársa, Pascal Wehrlein számára már nem alakul ilyen simán a start. 
A címvédő Mitch Evansszel ért össze, az eset következményeként mindkét versenyző útja a bokszutcába vezetett, a második helyre Oliver Rowland lépett előre, majd az egymással csatázó Taylor Barnard és Nyck de Vries, valamint Jake Hughes tette teljessé az első ötös sorát. 

Noha Günther kiépített néhány másodperces előnyt az élen, a különbségek hamarosan teljesen lenullázódtak, mert az António Félix da Costa autójáról leszakadó szárnyelem miatt pályára kellett küldeni a biztonsági autót. Az újraindítás utáni körökben több helycsere is történt az élbolyban: De Vries átvette a harmadik helyet Barnardtól, míg a támadó módot az elsők között felvevő Rowland az élre állt.

Ahogyan az autók töltöttsége 60 százalék alá csökkent, megnyílt a lehetőség a gyorstöltésre, ami noha átmeneti kavarodást okozott, mire valamennyi pilóta letudta a kiállást, nagyjából visszaállt a korábbi sorrend. Az élen Rowland, Hughes, Barnard sorrendben érkezett a top 3, igaz, nem sokkal később a támadó módot aktiváló De Vries tört előre egészen a második helyig, míg a Pit Boost alatt visszaeső Günther a harmadik pozíciót vette át.

A német a folytatásban aztán újabb helyet javított, és megkezdte a felzárkózást Rowlandra, míg harmadikként immár Barnard haladt. Az utolsó körök szoros küzdelmet hoztak: Günther végül az utolsó kör utolsó kanyarjában állt az élre, és aratott győzelmet a villanyfényben, míg Rowlandnak meg kellett elégednie a második pozícióval.

A kettős mögött az idei második dobogós helyezését elérő Barnard zárt, majd De Vries, Hughes, Jean-Éric Vergne, Edoardo Mortara, Sam Bird, De Costa, illetve Stoffel Vandoorne egészítette ki az első tízest.

Folytatás szombaton a második időmérővel és versennyel.

A világbajnokság élmezőnye 3 verseny után
1. Oliver Rowland (brit, Nissan) 43 pont
2. António Félix da Costa (portugál, Porsche) 39 pont
3. Maximilian Günther (német, DS Penske) 37 pont
4. Taylor Barnard (brit, McLaren) 30 pont
5. Mitch Evans (új-zélandi, Jaguar) 25 pont
6. Nyck de Vries (holland, Mahindra) 24 pont
7. Pascal Wehrlein (német, Porsche) 21 pont
 

 

Legfrissebb hírek

Leclerc a leggyorsabb; Lindblad azonnal Cunoda előtt a mexikói nyitányon

F1
1 órája

Verstappen folytatja a remek sorozatát, vagy a McLaren visszavág Mexikóban?

F1
Tegnap, 15:23

Eljön a pillanat, amikor a McLarennek be kell állnia az egyik versenyzője mögé a vb-harcban?

F1
2025.10.20. 13:23

A Red Bull Norrist szerette volna hátráltatni, büntetést kapott az austini verseny után

F1
2025.10.20. 11:52

A tökéletes hétvégét teljesítő Verstappen úgy érzi, van esélye a címvédésre

F1
2025.10.19. 23:57

Verstappen magabiztos győzelmet aratott Austinban; zárul az olló a bajnokságban

F1
2025.10.19. 22:39

„Nyerni akarok, utálok a dobogó második vagy harmadik fokán állni” – Norris hadüzenetet küldött az austini verseny előtt

F1
2025.10.19. 11:36

Verstappen egyelőre megállíthatatlan Austinban; Piastri hatodik az időmérőn

F1
2025.10.18. 22:37
Ezek is érdekelhetik