A programban eszközvásárlásra vagy útiköltséghez igényelhetnek támogatást azok a 10–18 év közötti fiatalok, akik hazai vagy nemzetközi versenyeken jó eredményeket értek el, de további fejlődésükhöz anyagi támogatásra van szükségük.

A Mol Új Európa Alapítvány az utánpótlássport, valamint a művészeti és természettudományos pályára készülők támogatására jött létre 2006-ban, és eddig több mint 4000 tehetséges gyermeknek nyújtott összesen több mint félmilliárd forint támogatást.

Az idei felhívásra 40 különböző sportágból több mint 600 pályázat érkezett. Közülük választotta ki a zsűri és az Új Európa Alapítvány kuratóriuma a támogatottakat. A döntésnél elsődleges szempont az eredményesség volt, de igyekeztek azokat is segíteni, akiknek családi vagy anyagi körülményei indokolják a támogatást.

A 10–18 évesek között 109 fiatal – köztük Pusztai Liza kadet világbajnok, junior vb-bronzérmes kardvívó és Milák Kristóf junior Európa-bajnok úszó – nyerte el a támogatást, összesen több mint 25 millió forint értékben.

A Mol – amint arra az MTI-hez eljuttatott közlemény kitér – idén is segíti a 18. életévüket már betöltött, de eredményes sportpályafutást folytató korábbi pályázóit a Tehetségtámogató Klasszis program keretében. Ebben a kategóriában idén 11 sportoló kap anyagi segítséget több mint 3 millió forint összegben, köztük Bragmayer Zsanett triatlonos és Kopasz Bálint kajakos.

„Sokan kérdezték már tőlem, mi kell inkább a sikerhez: tehetség, vagy szorgalom? Azt vallom, hogy ha valaki tehetséges, akkor bárhol kezd el sportolni, megtalálja az utat a sikerhez” – mondta Szilágyi Áron a budapesti Nagy Sportágválasztón megtartott eredményhirdetésen.

„Ugyanakkor a siker egyben visszacsatolás is az elvégzett munkáról, hogy megéri ennyit dolgozni. A tehetség jórészt adottság, a szorgalom pedig elsősorban akarat kérdése, de talán mindkettőnél fontosabb a fiatal sportolók számára, hogy legyenek céljaik, álmaik, mert ezekért mindig érdemes küzdeni” – tette hozzá.