Tokió 2020: meglepő botlás a japán női asztaliteniszezőknél is

SZ. M.SZ. M.
Vágólapra másolva!
2021.07.28. 15:14
null
Ito Mima a japánok utolsó reménysége egyesben (Fotó: AFP)
Az asztalitenisz-tornán a férfi egyes után a nőknél is kiesett a japánok egyik reménysége, ezzel egyre kisebb az esélye, hogy ebben a számban összejöjjön a kínai–japán álomdöntő.

Bár asztaliteniszben nem születhetnek mindennap olyan szenzációk, mint a keddiek, amikor is férfi egyesben az egyiptomi Omar Asszar bejutott a legjobb nyolc közé, miközben ez a házigazda japánok közül senkinek sem sikerült, azért szerdára is maradt meglepetés, ráadásul ennek kárvallottjai ismét a házigazdák voltak. A női egyes negyeddöntőjében Isikava Kaszumi 4:1-re kikapott a szingapúri Jü Meng-jütől, ami azt jelenti, hogy a két kínai mellett a négy közé előzetesen várt két japán helyett csak egy, Ito Mima verekedte be magát, azaz jelentősen csökkent annak az esélye, hogy a vegyes páros után a hazaiak női egyesben is aranyérmet szerezzenek.

A férfiaknál is kialakult a legjobb négy mezőnye, s nem sok hiányzott ahhoz, hogy sportágtörténeti pillanatként a brazil Hugo Calderano személyében először játsszon dél-amerikai asztaliteniszező olimpiai elődöntőt. Calderano a világranglistán jelenleg a 7. helyen áll, és 2018 novembere óta folyamatosan ott van a top 10-ben, szóval egy ideje már benne van a levegőben, hogy dob valami igazán nagyot – ez most még nem sikerült neki, a német Dimitrij Ovtcharovtól 2:0-s előnyről kapott ki 4:2-re. Ami pedig az egyiptomi Asszart illeti, a háromszoros olimpiai és tizenkétszeres világbajnok kínai Ma Lungtól a negyeddöntőben már vereséget szenvedett, de szettet tudott nyerni, ami az ő esetében egyértelműen bravúrnak számít. Mindezek ellenére Afrika és Dél-Amerika előretörésével mind nyilvánvalóbb, hogy a sportágat egyre kevésbé lehet az évtizedek óta jellemző Ázsia–Európa párharcra leszűkíteni.

Az elődöntők párosítása
Férfi egyes: Fan Csen-tung (kínai)–Lin Jün-csü (tajvani), Ma Lung (kínai)–Dimitrij Ovtcharov (német)
Női egyes: Cseng Meng (kínai)–Jü Meng-jü (szingapúri), Szun Jing-sa (kínai)–Ito Mima (japán)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik