Babos Tímea nyomdokaiba lépne Udvardy Luca a Budapesti Honvéd SE 17 éves teniszezője, derül ki a Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár közösségi oldalára feltöltött videóból. A kisfilm a párosban négyszeres Grand Slam-győztes teniszező Babos Tímea nosztalgiázásával kezdődik, majd megismerkedhetünk a fiatal reménységgel, Udvardy Lucával, aki idén egyéniben döntőbe jutott a Junior Wimbledonon.

„Hosszú és nehézségekkel teli út vezet a világelitbe. A nagy győzelmekhez a rengeteg edzésen túl olykor még a kiemelkedő tehetségeknek is szükségük van segítségre – hangsúlyozta Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár. – Hogy az olimpiai érem ne csak álom maradjon a Sportért Felelős Államtitkárság egy új, címzett támogatási rendszert dolgozott ki azoknak a magyar tehetségeknek, akiknek a sportágából adódóan a felkészülés nagy anyagi terhet jelent. Az új, Tehetség Plusz nevet viselő programban, a sportági szövetségek ajánlása alapján bekerülőket évi 25 millió forinttal segíti a Sportért Felelős Államtitkárság. A vissza nem térítendő támogatás felkészülésre és versenyeztetésre használható fel.”

A videóból kiderül, hogy a másik támogatott tehetség Berecz Zsombor sportágából érkezik, ugyanis olimpiai ezüstérmes vitorlázónk vezeti fel ezt a részt, majd bemutatkozik Szabó Roni Oszkár, az Egis SE 19 éves versenyzője, aki fiatal kora ellenére már ötszörös magyar bajnoknak vallhatja magát.

„A tenisz és a vitorlázás után hamarosan újabb sportágak tehetségeit jelenthetem majd be” – zárta sejtelmesen mondandóját a videó végén a sportért felelős államtitkár.