Speciális olimpia: hadd küzdjek bátran! – könyv az MSOSZ elmúlt éveiről

Vágólapra másolva!

2022.12.09. 20:08

Címkék

Megjelent a Magyar Speciális Olimpia Szövetség (MSOSZ) történetét összefoglaló „Hadd küzdjek bátran! Az első 33 év az MSOSZ életében” című könyv. Ez alkalomból tartottak ünnepélyes sajtóbemutatót pénteken Budapesten, a St. Andrea Restaurant-ban.

A bemutatón beszédet mondott Schmitt Pál, a MOB tiszteletbeli elnöke is (Fotó: Koncz Márton) – GALÉRIA A KÉPRE KATTINTVA NYÍLIK

A Speciális Olimpia Mozgalom küldetése, hogy a nyolcéves és annál idősebb értelmi fogyatékossággal élő embereknek egész éven át tartó edzési és versenyzési lehetőséget nyújtson különböző olimpiai sportágakban. A Magyar Sportújságírók Szövetségének (MSÚSZ) Nagy Béla-programja által is támogatott kötet átfogóan mutatja be a szövetség működését, azt a különleges szolgálatot, amelyet a sportolókért végez. A könyv címe egyben az MSOSZ jelmondata és esküje is, miszerint „engedd, hogy győzzek; de ha nem győzhetek, hadd küzdjek bátran”.

A kötet egyszerre szól azoknak, akik a szervezetben érintettek és abban dolgoznak, valamint azoknak, akik az MSOSZ működéséről korábban nem tudtak. Minden oldalának önálló története van, de egészében is egy folyamatot ír le.

A bemutatón beszédet mondott Schmitt Pál, a MOB tiszteletbeli elnöke, Schmidt Ádám, a Honvédelmi Minisztérium sportért felelős államtitkára, valamint Wladár Sándor, a Magyar Úszószövetség elnöke, akik kiemelték a működéshez szükséges szolidaritást és egységet, illetve a hatalmas erőfeszítést, amit a speciális sportolók végeznek. Lengyel Lajos, az MSOSZ elnöke hangsúlyozta, ezek az emberek a sporton keresztül tudják megmutatni a társadalomnak, hogy mire képesek.

Schmidt Ádám, a Honvédelmi Minisztérium sportért felelős államtitkára is beszédet mondott (Fotó: Koncz Márton)

Wisinger János, az MSOSZ örökös tiszteletbeli elnöke, valamint a szerkesztőbizottság vezetője felhívta a figyelmet azokra a részletekre is, amelyek nem kaptak helyet a könyvben.

„A történet nagyobb része kimaradt. A szervezeti élet, az önkéntesek munkája, a rendezvények szervezése, a résztvevőkkel készített interjúk és sok más. A gazdálkodás, az, hogy 33 év alatt 12 ezer eseményen részt vevő több tízezer önkéntes és sportoló életére mennyi pénzt fordítottak – nagyon keveset, filléreket. Szerintem nagyon fontos lenne megsokszorozni ezeket a filléreket, mert ezt a mozgalmat még ki lehetne terjeszteni.”

A bemutatón szerepet kaptak maguk az értelmi fogyatékkal élők is. Beszédet mondott Horváth Gyula elnökségi tag, aki a sportolókat képviseli a jelenlegi ciklusban. Ezen kívül a jelenlévők Ady Endre Karácsony című verse megható előadásának is fültanúi lehettek.

A rendezvényen Csepregi Éva – aki 1994-ben „Kézen fogva” címmel az egyesület himnuszát írta – elénekelte „Szeress tovább” című dalát, valamint Mága Zoltán hegedűművész is szívhez szóló játékkal kedveskedett a megjelenteknek.

A bemutató zárásaként több olyan prominens személy kapott nagyköveti oklevelet, aki a speciális sportolók ügye mellé állt. Megköszönték ilyen módon többek között Schmitt Pál, Wladár Sándor, Növényi Norbert, Mága Zoltán, Berki Krisztián, Csepregi Éva, valamint Várkonyi Attila segítségét is.


Péntek délelőtt tartották meg a ,,Hadd küzdjek bátran! Az első 33 év az MSOSZ életében” című könyv sajtóbemutatóját, amely a Magyar Speciális Olimpia Szövetség (MSOSZ) eddigi történetét és működését foglalja össze. Az eseményen számos fontos tisztségviselő és sportoló vett részt. A kötetről és az MSOSZ eddigi tevékenységéről Wisinger János örökös tiszteletbeli elnök beszélt. – A Magyar Speciális Olimpia Szövetség és a nemzetközi szervezet (Special Olympics International – SOI) eseményein miben tér el a sporthoz való hozzáállás és filozófia attól, amit a nézők a tévében közvetített, ép emberek által bemutatott versenyzéstől megszokhattak? – Alapvetően abban tér el, hogy az értelmi fogyatékos embereknek is joguk van úgy megmutatni magukat, mint bármely „többségi” sportolónak. Önmaguk kifejezése megérdemel legalább annyi ünnepélyességet és tiszteletet, annyi méltányosságot és sajtónyilvánosságot – akár a televízióban, akár máshol. Ez nem világraszóló eredményeket, centiket és másodperceket jelent, hanem örömöt: egymás szeretetét, segítését, és a lehetőséget, hogy ezt életük végéig csinálhassák. – A könyv címében benne van a SOI szlogenjének egy részlete is: hadd küzdjek bátran! Ez mit jelent pontosan az egész szervezetnek és a sportolóknak? – A nemzetközi szervezet teljes jelmondata, hogy ,,Engedd, hogy győzzek; de ha nem győzhetek, hadd küzdjek bátran!”. Ezt mi elfogadtuk, magunkévá tettük és magyarra fordítva írtuk bele a kötetbe. Nagyon fontos, hogy tényleg bátran kell küzdeniük ezeknek a sportolóknak, és azt hiszem, ennél méltóbb mondatokat ehhez nehéz lenne találni. – A könyvben egész eddigi működésük történetét próbálják összefoglalni. Mik azok a fontos momentumok, amelyeket sikerült a kötetben megörökíteniük, illetve vannak-e olyan mozzanatok, amelyek már nem tudtak belekerülni? – Szemtelen leszek: a történtek nagyobb része kimaradt. A szervezeti élet, az önkéntesek munkája, a rendezvények szervezése, a résztvevőkkel készített interjúk, és sok más. A gazdálkodás, hogy a 33 év alatt 12 ezer eseményen részt vevő több tízezer önkéntes és sportoló életére mennyi pénzt fordítottak – nagyon keveset, filléreket. Szerintem nagyon fontos lenne megsokszorozni ezeket a filléreket, mert a mozgalmat még ki lehetne terjeszteni. Az irodánkban három kollégánk dolgozik fizetett állásban, de mellettük negyven-ötven szakember tevékenykedik folyamatosan. Én csak 12 évig voltam elnök, a másik 21 évet Lengyel Lajos (az MSOSZ jelenlegi elnöke – a szerk.) és a többiek vitték végig: azt hiszem, nem lehet kifejezni, mennyit jelent a fáradozásuk. – Az iménti beszédében azt mondta, ott volt a kezdetek kezdetén, mikor az MSOSZ létrejött. Mit gondol, az évek során mik voltak a legnagyobb nehézségek, amikkel szembe kellett nézniük? – Az elvégzendő munka nehézsége jelentette a legnagyobb terhet a mindennapi működés során. Ezt le is írom a könyvben a bevezető köszöntőmben, de felsorolhatatlan, mennyi segítéssel és mennyi ellenkezéssel találkoztunk. Ezerkilencszáznyolcvanötben, mikor először rendezvényt tartottunk a Népstadionban, a Magyar Televízióban még nem lehetett megjelenni. Ehhez képest most már több tízezer percnyi figyelmet kapunk. Ha az összes médiamegjelenésünket felsoroltuk volna, akkor még egyszer ekkora kötet születhetett volna meg, ami nagyon nagy dolog. – Mi segíthetné, hogy minél nagyobb figyelem irányulhasson ezekre a sportolókra, és minél inkább megmutathassák őket a társadalomnak? – Folyamatos munka. Tovább kell csinálnunk, amit eddig is tettünk. Szereznünk kell sok szponzort, akik ebbe pénzt fektetnek, megfizetik a dolgozóinkat, a rendezvényhelyszíneket és a sportszereket. Ha ilyen téren sikerülne nagyobb támogatottságra szert tennünk, akkor tovább tudnánk fejlődni.