Magnus Carlsen uralma tovább tart a sakkvilágban (Fotó: AFP)

Mivel a 12 klasszikus játszma mindegyike döntetlennel ért véget, a szabályok szerint négy rapid játszma következett a mindent eldöntő szerdai játéknapon. Ezeken 25-25 perc jutott mindkét játékosnak, lépésenként 10 másodperc jóváírással.

A szakértők szerint a címvédő Carlsen ebben a műfajban esélyesebbnek számított Caruanánál, és ezt rögtön az első partiban igazolta: világossal 55 lépésben győzött. A második felvonásban hiába vezethette a világos bábukat az olasz származású amerikai, ismét Carlsen volt a jobb, így már 2:0-s előnyt ért el.

Ez egyben azt is jelentette, hogy a következő két játszmában elég egyetlen remi, és máris vége. A harmadik partiban sem volt esélye Caruanának a győzelemre, Carlsen simán tartotta a remit. Sőt, a végjátékban Carlsen újfent jobbnak bizonyult, és megnyerte ezt a meccset is. Tehát a norvég 3:0-ra megnyerte a rájátszást, és ezzel a világbajnoki címet is megtartotta.

A péntektől 28 éves Carlsen 550 ezer eurót (179 millió forint) kapott a világbajnoki címért, a 26 esztendős Caruana 450 ezerrel (146 millió forint) vigasztalódhat.

A norvég nagymester 2013 óta birtokolja a világbajnoki címet. Viswanathan Anand ellen szerezte meg, majd egy évvel később az indiai játékos ellen védte meg. Két évvel ezelőtt az orosz Szergej Karjakint győzte le.

SAKK, VILÁGBAJNOKI DÖNTŐ, LONDON
RÁJÁTSZÁS

Magnus Carlsen (norvég, 2835)–Fabiano Caruana (amerikai, 2832) 3:0
Összesítésben: 9:6 Carlsen javára.