Öttusa: tizedik lett a női váltónk a világbajnokságon

I. SZ., MTII. SZ., MTI
Vágólapra másolva!
2022.07.25. 19:39
null
Erdős Rita (Fotó: Földi Imre)
A tizedik helyen végzett az Alekszejev Tamara, Erdős Rita páros a nők váltóversenyében, az alexandriai öttusa-világbajnokságon.

 

A magyarok a délelőtti körvívásban 11 győzelmet arattak, ezzel tizedikek voltak.

A délutáni program az új lebonyolításnak megfelelően rövid szünetekkel zajlott le.

A lovaspályán nem tudott végigmenni a magyar duó, mert az első váltótag, Alekszejev lova az egyik akadálynál korábban ugrott el, elakadt a lába, és bukott. Kállai Ákos szövetségi kapitány az MTI érdeklődésére arról számolt be, hogy a versenyzőnek megrándult a kisujja, de nagyobb baja szerencsére nem lett. Hozzátette, hogy a szükségesnél jobban be vannak szorítva az akadályokba a rudak, így azokat ilyen esetben nehezebben verik a lovak.

Azzal, hogy ebben a számban pont nélkül maradtak a magyarok, elvesztették esélyüket arra, hogy előrébb lépjenek, de azért folytatták a versenyt. Bónuszvívásban két pluszpontot szereztek, a 2x100 méteres úszásban pedig 2:15.84 perccel tizedik lettek.

A szülés után visszatért, csapatban vb- és Eb-aranyérmes Alekszejev, illetve az idén junior Európa-bajnok Erdős a kombinált számnak – melyben a váltótagoknak egyenként két lövősorozattal megszakítva 3x600 métert kellett futniuk – a mezőny végéről vágott neki, és nagy hátránya miatt nem is léphetett előre. Ugyanakkor a lövészetekkel megszakított futást 14:10.00 perccel a harmadik legjobb eredménnyel teljesítette.

A dobogóra az egyiptomi, a mexikói és a dél-koreai csapat állhatott fel.

Az egyiptomi vb második napján tíz kettős versenyzett az érmekért.

Kedden a férfi egyéni és csapatverseny selejtezőjét rendezik.

ÖTTUSA-VILÁGBAJNOKSÁG, ALEXANDRIA
Női váltó
Világbajnok:
Haidi Morszi, Amira Kandil (Egyiptom) 1298 pont
2. Mariana Arceo, Mayan Oliver (Mexikó) 1291
3. Kim Sze Hi, Kim Szun Vu (Dél-Korea) 1260
...10. Alekszejev Tamara, Erdős Rita 911

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik