Női sakk Grand Prix : Lagno nyerte az első tornát

Vágólapra másolva!
2022.09.30. 13:15
null
Lagno bizonyult a legjobbnak az első tornán (Fotó: AFP)
Az orosz Jekatyerina Lagno sikerét hozta a Nemzetközi Sakkszövetség (FIDE) körmérkőzéses rendszerű női Grand Prix-sorozatának első versenye, amelynek a Nurszultánról Asztanára visszanevezett kazah főváros adott otthont.

A 11 fordulós nyitó viadalon a második helyet is orosz nagymester, a Lagnótól fél ponttal lemaradó, s ugyancsak a FIDE zászlaja alatt versenyző Alekszandra Gorjacskina (7,5 pont) szerezte meg, a harmadik pedig a kínai Csu Csin-er (6,5) lett.

A dobogósok – a GP-pontokon túl – 15, 12, illetve 10 ezer euróval is gazdagodtak. A GP-sorozat négy tornából áll. A másodikat Münchenben rendezik a jövő év elején, február 1. és 14. között, a harmadikat Indiában, márciusban, a döntőt pedig a lengyelországi Bydgoszczban, 2023 májusában.

Összesen 16 sakkozó vesz részt, közülük minden tornán 12-en ülnek asztalhoz. A sorozat összesített eredményei alapján a két legjobb indulási jogot szerez a női világbajnokjelöltek tornájára, amelyet 2023-ban vagy 2024-ben rendeznek meg.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik